Világcsúcsot emelt, majd az öltözőben várta, elég lesz-e

Az 1972-es müncheni olimpia első aranyérmét a tatabányai súlyemelő, az 56 kilós Földi Imre szerezte. Két ezüst után, 34 évesen állhatott a dobogó tetejére, és a magyar súlyemelés első aranyérme volt az övé.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Kecskeméten született 1938. május nyolcadikán, és a városban járt általános iskolába is, később azért költözött Tatabányára, mert bányász akart lenni. Tajkov András vájár neve ugyanis gyakorta szerepelt az 50-es évek elején a hírekben, később Kossuth díjat is kapott.

Földi vájártanulónak jelentkezett a városba, felvették, és a sportággal ott ismerkedett meg. Előbb birkózni ment, később a súlyemelő teremben látott munka ragadta magával. Szerencséjére 1953-ban alakult meg a klub szakosztálya, majd 1955-ben indult első versenyén, öt év múlva pedig már kijutott élete első olimpiájára. Az 1960-as hatodik helyezést nagy sikerként értékelte, noha egy évvel korábban vb-bronzérmes volt. A hatodik hely újabb lökést adott neki a folytatásra.

OLYAN ERŐS VOLT, HOGY AMIKOR EGY TEHERAUTÓ 130 KILÓS GÉPET HOZOTT A BÁNYÁBA, AMIT A MUNKÁSOK NEM TUDTAK LESZEDNI A PLATÓRÓL, ERRE Ő ODAMENT EGYEDÜL, LEKAPTA, ÉS AZ ESZTERGAPADRA RAKTA.

Az 1964-es olimpiára már éremesélyesként utazott, hiszen valamennyi olimpiát megelőző versenyen érmet szerzett, és Tokióban világcsúcsot állított fel 355 kilóval ugyan, de a szovjet Vahonyin még ennél is többet emelt 2,5 kilóval. Nagy vita támadt, hogy a szovjet utolsó kísérlete szabályos volt-e, mindenesetre nem vették el tőle, így ő lett a győztes.

1965-ben Teheránban megszerezte pályafutása első és egyetlen összetett vb-aranyát, majd az 1968-as olimpián beállította a világcsúcsot, és szinte végig vezetett a versenyben, amikor az iráni Nassziri egy szenzációs lökéssel utolérte. Mivel ellenfelének 30 dekával könnyebb volt a testsúlya, az övé lett az aranyérem, Földinek pedig be kellett érnie az ezüsttel.

Nem törte meg azonban ez sem, nekivágott a következő ciklusnak is. 1969-ben a nyomásban ugyan vb-t nyert, összetettben még a dobogóra sem fért fel, 1970-ben második, 1971-ben negyedik volt. Eközben 1970-ben, a szombathelyi Európa-bajnokságon 372,5 kilós teljesítményével világcsúcsot állított fel, és természetesen nyert is.

1972-es olimpia előtt a nemzetközi szövetség (IWF) tudatta, hogy eltörli a nyomást, Földi pedig tudta, a müncheni az utolsó alkalom, hogy ő még valami világra szólót érjen el, mert ez volt a legerősebb műfaja. Földi jól érezte a verseny előtt, hogy ezúttal nem a testsúlykülönbség fog dönteni, hanem az erő. Biztos, ami biztos, most ő volt a könnyebb pár dekával az iráninál, vagyis ha holtversenyre került volna a sor, akkor ő jön győztesen ki belőle. Az utolsó napokban könnyedén adott le három kilót, és egy híres párbeszédet is megörökítettek a müncheni olimpiai faluban.

- Ebédeltél már, Imre?

- Persze. Egy hete.

A nyomásban aztán nem került előnybe nagy ellenfelével, az iráni Nasszirival szemben. Mindketten 127,5 kilót teljesítettek, ezzel vezették a mezőnyt, de mindez nem volt jó előjel. Ezután jöhetett a szakítás, Földi leggyengébb száma, ahol a verseny váratlan fordulatot vett. 107,5 kilót rakott a feje fölé, Nassziri azonban az egymázsás kezdősúlyán ragadt. A szovjet világbajnok Csetyin pontosan annyit szakított, amennyit Földi, ezért a magyar mögött ő vette át a második helyet.

A lökésben Földi a biztonságra ment: 137,5 kilót emelt elsőre. A szovjet erre 140-nel felelt, Nassziri pedig 142,5-lel. Földi így a második sorozat előtt 2,5 kilóval vezetett. Második lökését azonban elrontotta. Pihenni alig maradt ideje, mert már jönni is kellett javítani, hiszen a riválisok nagyobb súlyra jelentkeztek be. Ahogy visszatért, nagy taps fogadta. Hosszas összpontosítás után felemelte a súlyzót, és feje fölé lökte a 142,5 kilót, ezzel máris megnyugtató előnybe került.

Nassziri és Csetyin még hátra volt, ráadásul mindkettőnek még két kísérlete volt. Földi az öltözőbe ment, a gondolaiba merült, képes lesz-e megnyerni az olimpiai aranyat, és nem leskelődött a függöny mögül. Talán még az is megfordult a fejben, megint nem lesz elég a világcsúcs.

Idegtépő percek következtek. Csetyin jött először és rontott, majd másodszorra felállni sem tudott a 150 kilóval. Ezzel még nem volt vége, mert Nassziri a 152,5 kilóval próbálkozott. Elsőre és másodikra is a tömeg nyert. Illetve Földi Imre 377,5 kilós világcsúccsal. A súlylökő Varjú Vilmos rohant érte az öltözőbe, és a vállán hozta ki az eredményhirdetéshez. A 149 centis Földi visszament az emelvényre, széttárta a kezét, és mosolygott.

A végeredmény:

Földi Imre 377,5 (127,5 – 107,5 – 142,5)
Mohammad Nassziri 370 (127,5 – 100 – 142,5)
Gennagyij Csetyin 367,7 (120 – 107,5 - 140)
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, Oscar State elsőként gratulált a győztesnek, és úgy méltatta, hogy a csalódás, a balszerencse sohasem tudta megtörni, nem veszítette el a győzelembe vetett hitét, ezért nagyon megérdemli az aranyérmet. Nassziri barátságosan átölelte, elismerte, hogy ő volt a jobb.

„Ahogy Mexikóban lejöttem a pódiumról, nem volt nap, hogy ne gondoltam volna erre a versenyre, erre a napra. Többet akartam emelni a világcsúcsnál, megtettem. És ha még ez sem elég az aranyhoz, akkor nem tehetek mást, mint gratulálok annak, aki jobb volt nálam. Megszolgáltam ezt az aranyat 1959 óta, de még eszembe sincs abbahagyni, ennyi küzdelem után már nem is lenne érdemes most befejezni. A súlyemelésben az a szép, hogy minden egyes kis eredményért küzdeni kell” – mondta a verseny után.

Földi nem vonult vissza, már 38 éves volt következő olimpiáján, és ha kedvenc fogását ki is iktatták, az ötödik helyen végzett. Egy év múlva vonult vissza, utána edzősködni kezdett. Lánya, Csilla kilencszeres Európa-bajnok lett, de tündöklése idején még nem volt a szakág az olimpiai programban.

2007-ben választották a nemzet sportolói közé, 2016-ban Prima Primissima díjat kapott. 2017 áprilisában halt meg. A tatabányai sportcsarnok a nevét viseli.

Forrás: index.hu

Felkötött karral érkezett az olimpiai döntőre, ez volt a csel

Az 1968-as olimpia első vívóaranyérmét a párbajtőröző Kulcsár Győző szerezte. A szövetség elnöke csak annyit mondott, ő még ilyen versenyt nem látott, Kulcsár ugyanis megingott a legfontosabb pillanatokban, aztán mégis javított.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Kulcsár tizenöt évesen, 1955-ben kezdett el vívni úgy, hogy a családja nem is tudott róla. Az egész úgy kezdődött, hogy a Práter utcai gimnáziumban bement valaki az osztályukba, és megkérdezte, nincs-e kedvük vívni, mert az iskolában tanfolyam indul. Kulcsár első mozdulatai jól sikerültek, kiválasztották, majd Újpest érintésével került a Vasasba, ahol Vass Imre lett az edzője. Egész pályafutása alatt ő készítette fel.

„Nem éreztem azt, hogy tehetséges vagyok, inkább egy szerencsétlen flótásnak gondoltam magam, aki mindig minden versenyről lemaradt. Az Atya azonban valamit látott bennem, mert egy percig nem hagyott békén. Szigorú, nyakas ember volt Imre, nála nem volt pardon” – mesélt a kezdetekről.

Kulcsár Győző az 1964-es csapatsikerből hibátlan mérleggel vette ki a részét, a 68-as olimpia előtti világbajnokságokon azonban egyszer sem állhatott dobogóra.

Ráadásul a mexikóvárosi olimpia sem a legkedvezőbb előjelekkel indult, mert az egyéni verseny előtt egy nappal a bal hónalja körül fájdalmat érzett. Kiderült: furunkulusa van. Kamuti Jenő civilben orvos volt, ezért miután letette a tőrt az egyéni verseny ezüstérme után, már nyúlhatott is a szikéhez, hogy szakszerűen kitisztítsa társa sebét. A kisebb műtét nem viselte meg Kulcsárt, az első csoportkör mind az öt meccsét hozta, majd a második körben sem hibázott. Ám a mezőny akkora volt, hogy ezzel csak a legjobb 32 közé lehetett kerülni, ahol egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek. Akkor alkalmazták először azt a szabályt, hogy két ötös győzelemre van szükség a továbbjutáshoz. Kulcsár szereplése ezután így alakult:

  • Bessemans (belga) 1:5, 5:4, 5:1
  • Johnston (brit) 5:3, 5:4
  • Ladegaillarie (francia) 5:2, 5:4

Ahogy az első meccs eredményéből látható, ha ott 4:4-nél nem koncentrál eléggé, a menetelésébe hiba csúszhatott volna. Igaz, nem esett volna ki, mert ezen az olimpián bevezették a vigaszágat, onnan is bejuthattak ketten a hatos döntőbe az egyenes ágról érkező négy versenyző mellé. Kulcsár az egyenes ágat választotta, és az 1965-ben egyéni vb-győztes Nemere Zoltán, valamint az első felnőtt versenyén induló Fenyvesi Csaba kiesése után egyetlen magyarként került a legjobbak közé.

A hatos döntőt csak másnap rendezték meg, Kulcsár pedig felkötött kézzel érkezett meg az esti verseny helyszínére. A magyar tábort a szívbaj kerülgette, amikor meglátták a vállát, mert azt hitték, megint történt vele valami. Ő viszont kacsintott egyet, mert nem volt újabb baja, mindezt csak a lélektani hadviselés részének tekintette, hogy elaltassa egy kicsit a riválisokat.

Új magyar taktika – nyugtatott meg mindenkit. A legnagyobb riválisok viszont csak annyit láthattak, hogy valami nem stimmel Kulcsárnál. A hatos döntő mezőnye a következő volt: Krissz (szovjet, olimpiai címvédő, vb-címvédő), Saccaro (olasz, olimpiai bajnok 60-ból), Modzolevszkij (szovjet), Allemand (francia) Polzhuber (osztrák, ő búcsúztatta Fenyvesit).

Kulcsár négy meccset nyert, úgy ment át a riválisokon, mint kés a vajon. Saccarót például 5:1-gyel intézte el, megőrizve hibátlan mérlegét. Az utolsó csörte Krissz ellen jött – ha Kulcsár nyer, akkor egyéniben győztes, ha nem, hármas holtverseny alakul ki, és jöhet egy újabb kör, Saccaro ugyanis előzőleg legyőzte Krisszt, így elkerülhetetlen lett volna a hármas holtverseny utáni szétvívás. 

Kulcsár 3:1-re vezetett, uralta a pástot, mert az történt, amit ő szeretett volna, ám amikor már csak fél perc volt hátra, hirtelen kapkodni kezdett. A kijevi születésű Krissz azonnal megérezte a lehetőséget, és öt másodperccel a vége előtt egyenlített, 4:4 után pedig még a vívóidő lejárta előtt beszúrta az ötödik, számára az életben maradást jelentő találatot is. (Saccaro is boldog volt, mert esélyt kapott a végső sikerre.)

Az asszó végén az edző, Vass Imre arról beszélt, tanítványa a kétnapos verseny alatt minduntalan megőrizte a nyugalmát, a legfontosabb szakaszban viszont elveszítette. Amikor már a kezében volt a győzelem, kockára tette. A szétvívás első meccsére Krisszt és a magyart szólították.

Én bolond, a kapuból fordultam vissza – ezzel a félmondattal indult a pástra, hogy még egyszer megvívjon az aranyért. Utólag bevallotta, már látta magát a dobogó tetején, és ez a kis ábrándozás elég volt arra, hogy ellenfele fordítson. De még semmi sem volt veszve.

Két együttes találat után Krissz vezetett, de ezután megint egyenlő lett az állás. 3:3 után Kulcsár remek találatot adott, amit a mérkőzésvezető érvénytelenített, mert a szovjet fegyvere nem jelzett találatot. Amikor ellenfele támadott és talált, akkor pedig Kulcsár párbajtőre nem jelezte a találatot. A közjáték után a magyar gyorsabban szerezte vissza nyugalmát, és amikor Krissz megindult, bevitt egy olyan tust, amibe nem lehetett belekötni, és amivel kivívta az 5:3-as sikert.

Az olasz és a szovjet asszója kettős leléptetéssel ért véget, ami magyar szempontból a lehető legjobb eredmény volt. Kulcsárnak ugyanis Saccaro ellen elég volt négy találatig eljutni, nem is kellett feltétlenül megnyernie a csörtét. Hihetetlenül ideges légkörben zajlott a meccs, folyamatos reklamálások, óvások közepette. Mivel Kulcsár már vezetett, őt érintette kevésbé érzékenyen a viharos döntő. 4:2 után pedig már önfeledten szúrta be az ötödik tust, amivel megszerezte a magyar párbajtőr első egyéni aranyérmét olimpián.

Dávid Sándor ezt írta a Népsportban megjelent méltatásában: „El kell gondolkodnunk egy múló pillanatra azon, hogy mennyire hamisak; félrevezetőek lehetnek egy-egy emberre ráragasztott címkék. Még az olyanok is, amelyek sokszor igazolást nyernek. Mert mit kezdjünk most például Kulcsár esetében ezzel a mondattal: Inkább játékos, semmint küzdő típus? Mit kezdjünk egy ilyen jelzővel alig jellemezhető küzdelem után?”

A szövetség elnöke, Kovács Pál csak annyit mondott, ilyet ő még nem látott. Majd amikor az újdonsült bajnok megkapta az aranyérmet – előtte alig bírták lehúzni róla a véres ruhát, a sebe ugyanis felszakadt –, Kovács a táskájába tette a medált, és azt mondta, jobb helyen lesz nála, mert Kulcsárnak egy ugyanilyet kell majd szereznie a csapatversenyben.

Mielőtt elutazott, azt mondtam neki, hogy ha olimpiai bajnok lesz, egy kádra való itallal várjam. A születésnapját is most ünnepelte. Most törhetem a fejem, hogy milyen itallal töltsem meg a kádat – ezt már Kulcsár felesége nyilatkozta az aranyérem után. 

Kulcsár Győző az olimpia után 1968 decemberében államvizsgázott a Műegyetemen, hőerőgépész lett, tizenöt évig a Villamosenergia-ipari Kutató Intézet tudományos munkatársaként dolgozott, mellette elvégezte a Testnevelési Főiskola edzői szakát.

1968-ban nyugtalanította, hogy még nem szerepelt világbajnoki döntőben, de ez a vágya később sem teljesült, mert bár a világkupákon és az olimpiákon sebezhetetlen volt, kivételes pályafutása során világbajnoki érmet nem szerzett.

Még két olimpián jutott döntőbe, 1972-ben bronzérmes, 1976-ban a negyedik volt. Csapatban nyert Mexikóvárosban és Münchenben is, 1972-ben. 1979-ben fejezte be pályafutását, és a hazai szövetség főtitkára lett, majd szövetségi kapitány. 1988-ban fogadta el az olaszok ajánlatát, és Vercellibe ment, ahol világverő klubot épített fel. Három olasz olimpiai bajnok fordult meg a keze alatt. 

Hazatért, edzőként Nagy Tímeát 2004-ben, Szász Emesét 2016-ban segítette olimpiai aranyhoz, utóbbinak azt mondta Rióban, most már tegezheti. 2004-ben választották a nemzet sportolójának, 2018 szeptemberében, 78 évesen halt meg.

Forrás: index.hu

Dr. Kárpáti György – „Nekem csak úgy nem lehetett megálljt parancsolni”

Nevét a legendás futballista, Sárosi György után kapta, nyolc évesen pedig már a medencében lubickolt. Kipróbálta a focit, a műugrást, az úszást, utóbbiban négyszeres magyar bajnoknak is mondhatja magát, de végül a vízilabdában ért a csúcsra. Minden idők legfiatalabb pólós olimpiai bajnoka, aki júniusban tölti 85. életévét, egész jól viseli a karantént. dr.Kárpáti Györggyel beszélgettünk múltról, jelenről.

„Minden rendben velem, igaz 85 évesen, több problémával nem könnyű ez a helyzet. Próbálom a szabályokat betartani, így inkább telefonon intézem az ügyeimet, ahogy a Nemzet Sportolója szavazást is. Szerencsére, nem vagyok egyedül, a feleségemmel közösen tartjuk a frontot.”

Gyurika. Ez a név önmagában egy átlagos becenév, de ha az uszodára gondolunk, talán nincs olyan ember, aki ne dr. Kárpáti Györgyre gondolna. Minden idők legfiatalabb pólós olimpiai bajnokára, aki Egérke 1988-as győzelméig, a legfiatalabb magyar ötkarikás bajnok is volt egyben. 16 évesen már ott feszített a „nagyok” között a helsinkii játékokra készülő keretben. Rajki Béla kapitánynak jó szeme volt, bár akkor még elsősorban azért számított rá, mert 1 perc alatt úszta a 100 métert. Ám később bebizonyította, hogy jóval több, mint gyorsúszó, robbanékonysága, helyzetfelismerése és az összjátékhoz való kiváló érzéke rövid időn belül a világklasszisok közé emelte. Sokoldalú játéka miatt több poszton is bevethető, „gólerős ágyúnak” számított. Három a magyar igazság, hát annyi aranyat gyűjtött az ötkarikás játékokon: Helsinki, Melbourne, Tokió. De Európát is letarolta ennyiszer a csapattal, sőt Gyarmati Dezső kapitány mellett, edzőként részese volt az 1976-os olimpiai aranyunknak is. A kiváló humoráról híres Kárpáti György jogi doktorátust szerzett az ELTE jogi karán, de kapott mellszobrot az FTC Népligeti sportcentrumának sétányán is. Az Egyesült Államokban beválasztották az úszás halhatatlanjai közé, itthon pedig a Halhatatlanok Klubjának elnöke. Budapest és Melbourne díszpolgára, a Nemzet Sportolója.

Sportolóként, edzőként bejárta az egész világot. Győzelmekkel, érmekkel, világhírnévvel és barátságokkal gazdagodva. Olyan kiváló játékosokkal játszott együtt, mint Gyarmati Dezső, Jeney László, Kanizsa Tivadar vagy Mayer Mihály, ám Puskás Ferenccel kötött mély barátsága a mai napig örömmel tölti el. Érdekes, hogy az egyik róla készült dokumentumfilm címe A vízilabda Puskása volt, de a bemutatóját a világ leghíresebb magyarja már nem láthatta 2010-ben.

„Öcsi volt a legbensőségesebb barátom. ’52-ben Helsinkiben kezdődött minden azon a csodálatos olimpián, ami nekem máig emlékezetes, hiszen 17 évesen ott állhattam a dobogó tetején, de az sem mellékes, hogy a mai napig a legsikeresebb játékok a magyar sporttörténelemben. Később úgy hozta az élet, hogy Öcsivel együtt edzősködtünk Melbourne-ben. Én vízilabda, ő foci. Mindkét csapat bajnok lett akkor. A South Melbourne Hellas FC-nél, melyhez az ottani görög kolónia köthető, csak úgy hívták, Öcsi, a görög király. Csodálatos életünk volt azokban az években, együtt laktunk, együtt voltunk jóban, rosszban, megismertem közelről, tudtam, milyen ember. Azt kell mondanom, túl jó volt, nem a mai világba való. A gatyáját is odaadta a szegényeknek” – emlékezett Kárpáti a barátjára, aki a napokban lett volna 93 éves.

rancsolni”

Nevét a legendás futballista, Sárosi György után kapta, nyolc évesen pedig már a medencében lubickolt. Kipróbálta a focit, a műugrást, az úszást, utóbbiban négyszeres magyar bajnoknak is mondhatja magát, de végül a vízilabdában ért a csúcsra. Minden idők legfiatalabb pólós olimpiai bajnoka, aki júniusban tölti 85. életévét, egész jól viseli a karantént. dr.Kárpáti Györggyel beszélgettünk múltról, jelenről.

„Minden rendben velem, igaz 85 évesen, több problémával nem könnyű ez a helyzet. Próbálom a szabályokat betartani, így inkább telefonon intézem az ügyeimet, ahogy a Nemzet Sportolója szavazást is. Szerencsére, nem vagyok egyedül, a feleségemmel közösen tartjuk a frontot.”

Gyurika. Ez a név önmagában egy átlagos becenév, de ha az uszodára gondolunk, talán nincs olyan ember, aki ne dr. Kárpáti Györgyre gondolna. Minden idők legfiatalabb pólós olimpiai bajnokára, aki Egérke 1988-as győzelméig, a legfiatalabb magyar ötkarikás bajnok is volt egyben. 16 évesen már ott feszített a „nagyok” között a helsinkii játékokra készülő keretben. Rajki Béla kapitánynak jó szeme volt, bár akkor még elsősorban azért számított rá, mert 1 perc alatt úszta a 100 métert. Ám később bebizonyította, hogy jóval több, mint gyorsúszó, robbanékonysága, helyzetfelismerése és az összjátékhoz való kiváló érzéke rövid időn belül a világklasszisok közé emelte. Sokoldalú játéka miatt több poszton is bevethető, „gólerős ágyúnak” számított. Három a magyar igazság, hát annyi aranyat gyűjtött az ötkarikás játékokon: Helsinki, Melbourne, Tokió. De Európát is letarolta ennyiszer a csapattal, sőt Gyarmati Dezső kapitány mellett, edzőként részese volt az 1976-os olimpiai aranyunknak is. A kiváló humoráról híres Kárpáti György jogi doktorátust szerzett az ELTE jogi karán, de kapott mellszobrot az FTC Népligeti sportcentrumának sétányán is. Az Egyesült Államokban beválasztották az úszás halhatatlanjai közé, itthon pedig a Halhatatlanok Klubjának elnöke. Budapest és Melbourne díszpolgára, a Nemzet Sportolója.

 

Sportolóként, edzőként bejárta az egész világot. Győzelmekkel, érmekkel, világhírnévvel és barátságokkal gazdagodva. Olyan kiváló játékosokkal játszott együtt, mint Gyarmati Dezső, Jeney László, Kanizsa Tivadar vagy Mayer Mihály, ám Puskás Ferenccel kötött mély barátsága a mai napig örömmel tölti el. Érdekes, hogy az egyik róla készült dokumentumfilm címe A vízilabda Puskása volt, de a bemutatóját a világ leghíresebb magyarja már nem láthatta 2010-ben.

„Öcsi volt a legbensőségesebb barátom. ’52-ben Helsinkiben kezdődött minden azon a csodálatos olimpián, ami nekem máig emlékezetes, hiszen 17 évesen ott állhattam a dobogó tetején, de az sem mellékes, hogy a mai napig a legsikeresebb játékok a magyar sporttörténelemben. Később úgy hozta az élet, hogy Öcsivel együtt edzősködtünk Melbourne-ben. Én vízilabda, ő foci. Mindkét csapat bajnok lett akkor. A South Melbourne Hellas FC-nél, melyhez az ottani görög kolónia köthető, csak úgy hívták, Öcsi, a görög király. Csodálatos életünk volt azokban az években, együtt laktunk, együtt voltunk jóban, rosszban, megismertem közelről, tudtam, milyen ember. Azt kell mondanom, túl jó volt, nem a mai világba való. A gatyáját is odaadta a szegényeknek” – emlékezett Kárpáti a barátjára, aki a napokban lett volna 93 éves.

 

Az évszázad magyar vízilabda-válogatottjának tagjától is megkérdeztük, akadt-e az élete során hasonló láthatatlan vagy látható ellenség, amely megállásra kényszerítette.

„Előfordultak nélkülözések, nehézségek, de nem emlékszem, hogy bármi is megállított volna. A II. világháború idején a Népszínház utcában laktam. Amikor jöttek az oroszok, mindenki leköltözött a pincébe, és életveszélyes helyzet volt, de túléltük. A háború sem torpantott meg. A sportban és az életben is, ha elhatároztam valamit, azt véghezvittem. Nekem csak úgy nem lehetett megálljt parancsolni, annyira céltudatos voltam.”

Székely Éva, egykori olimpiai bajnok úszónk halála után, a napokban a Nemzet Sportolói új tagra tettek javaslatot. A járványhelyzetre tekintettel nem ültek össze, hanem Szabó Tünde, sportért felelős államtitkárral telefonon osztották meg a jelöltjeik nevét. Monspart Sarolta, az első magyar világbajnok tájfutó lett végül a befutó.

„Sarolta csodálatos egyéniség, és a sportága egyedüli apostolának számított sokáig, ráadásul küzdelmes élete is volt, nem beszélve a betegséggel vívott harcáról. Voltak egyéb javaslatok is, de ő kapta a legtöbb szavazatot, s szerintem megérdemelte a jelölést. Nekem a Nemzet Sportolójának lenni az egyik legnagyobb, legtöbbet jelentő kitüntetés. 2013 óta tartozom ide, korábban egy másik rendszer alatt érdemtelenül nem választottak meg, de végül a sors igazolt.”

Kívánunk sok erőt és egészséget az ország Gyurikájának!

Fotó: MOB, cultura.hu, wikipedia, m4sport.hu

Forrás: kormanysport.hu  

Kínzó beszélgetésen talált egymásra a csapat, meglett az arany

Az 1964-es olimpián nem állhatott össze a talán valaha volt legerősebb öttusa-válogatott. Négy év múlva viszont igen, Balczó András, Móna István és Török Ferenc Mexikóvárosban megnyerték az aranyat. Maguk sem tudták, hogy akkor versenyeztek együtt utoljára.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Abszolút favoritként érkezett az olimpiára a magyar öttusacsapat, mert az olimpia előtti mindhárom világbajnokságot (Lipcse, Melbourne, Jönköping) megnyerte a trió, és valamennyiszer Balczó András nyert egyéniben. Páratlan az ilyen sikerszéria, és Mexikóvárosban kellett feltenniük az i-re a pontot.

Az első tusában, a lovaglásban aztán rögtön nagy drámát láttunk, az egyéni címvédője, a 33 éves Török Ferenc a maximális 1100 pontból mindössze 920 pontot gyűjtött össze. Utóbb bevallotta, a neki kisorsolt lovat már pályán tartani is bravúr volt.

Mivel Balczó és Móna is három akadályt vert le a lovával, egyaránt 1010 pontot kaptak. A nagy ellenfél szovjetek mellett a svédek és az amerikaiak is megelőzték a magyarokat, de még az osztrákok, japánok is. Soha nem kezdtek ennyire rosszul az előző évek versenyein.

„Összeültünk az első tusa után. Mindent félretettünk, ami terhelte a barátságunkat. Megbeszéltük, ezt az olimpiát csak küzdéssel lehet csak megnyerni. Magától nem megy, ahogy a korábbi versenyek. Megbeszéltük, nem számít, mi történt az olimpia előtt köztünk, most nyernünk kell, mert az alkalom nem tér vissza. Nem volt könnyű beszélgetés, nem is számítottunk arra, hogy könnyű lesz, de megkerülhetetlen volt. A második tusában, a vívásban egy nap múlva nyertük meg ezt az olimpiát.”

A vívásban olyan erőre kapott a csapat, olyan kisugárzása és mentális többlete lett a kitárulkozó beszélgetés után, hogy Török és Móna nyert egyéniben 1046 pontot gyűjtve, és Balczó 931 pontja is a legjobbak közé tartozott. A feltámadásnak köszönhetően több mint 500 pontot vertek a szovjetekre. A lendület megmaradt a lövészetre is, azt is megnyerték, amivel megerősítették a vezető helyüket.

Az úszás a szovjeteknek sikerült a legjobban, egy kicsit fogyott a magyarok előnye, de nem vészesen. Jöhetett az utolsó tusa, a futás.

359 PONT VÁLASZTOTTA EL A MAGYAR ÉS A SZOVJET CSAPATOT, 11841 ÉS 11482 PONT ÁLLT A KÉT NEMZET NEVE MELLETT.
A feladat adott volt, a magyar csapat egy közepesnél jobb futással megszerezheti az aranyat. A taktikát úgy dolgozták ki, hogy Mónának Lednyevre kell tapadnia. Teljesítette, 14 másodperccel maradt le a sokkal jobb futó Lednyev mögött. Töröknek Onyiscsenko volt az embere, és mivel a szovjet nem tudott 45 másodpercet verni rá csak 40-et, a kérdések nagyjából eldőltek, mert abban senki sem hitt, hogy Saparnis a futásban Balczó elé kerülhet.

Ez lett végül a sorrend: 1. Magyarország 14325, 2. Szovjetunió 14248, 3. Franciaország 13289
Mivel még nem volt olyan számítógépes technika, mint manapság, amikor Balczó célba ért, csak sejteni lehetett: a csapatverseny eldőlt, és meg kell lennie az aranynak.

 

Azt azonban még nem lehetett tudni, mi lesz az egyénivel, a svéd Björn Ferm ugyanis 65 ponttal vezetett Balczó előtt a futást megelőzően. Egy másodperc 3 pontnak felelt meg, tehát 22 másodperces különbséget kellett kialakítani. A magyar bajnok 14:07-tel ért a célba, ami nagyszerű idő volt.

Amikor ő már a célban pihent, izgulnia kellett, hogy Ferm lehetőleg csak 14:29-cel zuhanjon be a célba. A svédnek volt néhány gyengébb részideje, amikor fáradni látszott, de a hajrára rákapcsolt, és minden erejét összeszedve 14:25-tel érkezett meg.

11 pont hiányzott Balczó egyéni aranyához, ha három másodperccel jobban fut, akkor még egy aranyat nyer. Amikor látta, hogy élete nagy vágya nem sikerült, rendkívül sportszerűen ő volt az első, aki elindult gratulálni a hordágyon fekvő svédnek – aki az eszméletlenség határán volt –, miközben neki is gratuláltak a szovjetek.

„Jó, hogy a csapatnak sikerült” – mondta, majd elment.

Ez a hiányzó 3 másodperc viszont végigkísérte a müncheni felkészülését. 30 évesen elhatározta, hogy 34 évesen senki nem lehet jobb nála a müncheni olimpián.

Felvetettem Töröknek, miért nem adta le az asszóját a vívásban és az azzal járó 30 pontot, amikor egymás ellen vívtak, hiszen akkor is meg lehetett volna Balczó első helye, és akkor is két aranynak örülhettek volna.

„Nem kérte Bandi. Jobb vívó voltam, én nyertem. Igen, sokszor megesett, hogy annak adtuk át a pontot, aki a legjobban áll az egyéniben, de a már említett nagy beszélgetésünknek ez is része volt. Nyerjen a jobb vívásban, lépjünk túl a csapatbajnokik gyakorlatán. Sokféle megoldása lehetett volna ennek az aranynak, Bandi saját tudásához mérten egy nagyon kicsivel gyengébben futott.”

A lovaglásban is meg lehetett volna az újabb harminc pont, a hazai sajtó foglalkozott azzal, hogy az egyik rúd nem esett le, csak érintette lovával Balczó, valamiért mégis beírták verőhibának.

Sem Török, sem Móna egy év múlva, a hazai rendezésű világbajnokságon nem indulhattak el, úgy jelölték ki a csapatot, hogy ők kimaradtak belőle.

Móna István (1940-2010) négyszeres világbajnok, 1970-ben hagyta abba pályafutását, jogi diplomát szerzett, és az edzői okleveleket is megszerezte. A Honvéd öttusa és vívó szakosztályának edzője majd vezetője volt. 2001-től a vívóválogatottat segítette, Kulcsár Győző hazatérésében nagy szerepet vállalt. Élettusa – három tételben önéletrajzi könyvet írt, halála előtt egy évvel jelent meg.

Török későbbi pályájáról ebben a cikkben írtunk. Balczó pedig még nagyobb elszántsággal készült a 72-es müncheni olimpiára, hogy megkoronázza pályafutását. „Véletlen nincs, nem létezik. A világban rend van az utolsó sejtig” – ez volt a mottója a felkészülés alatt.

Forrás: index.hu

A magyar óriás bicegve érkezett az olimpiára, de mindenkin átgázolt

A birkózás legnagyobb sztárja Kozma István volt az 1964-es olimpián, miután a nehézsúly aranyérme került a nyakába. Már 22 évesen világbajnok volt, aztán jó pedagógiai érzékkel terelték a helyes irányba, hogy az olimpián félig sérülten is a legjobb lehessen.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Polyák Imre aranyérme után volt még egy magyar döntő az 1964-es olimpián, a nehézsúlyú Kozma Istváné. Már az egy kisebb csoda volt, hogy Kozma egyáltalán ott lehetett az olimpián Tokióban. A küldöttség első részével ugyanis nem tudott elutazni, mert az utolsó edzések egyikén megroppant a térde, így a reptér helyett neki a Sportkórházba kellett mennie. Ott várta a kinti híreket és a kezeléseket, és végig abban bízott, hogy az orvosok engedélyezik az utazását. Nekik rendre mondogatta, nem azért szeretne ott lenni az olimpián, mert arra vágyik, hogy megnézze a Fujit, hanem mert egy aranyérmet szeretne elhozni.

 Pedig a 198 centis Kozma először kosárlabdázó akart lenni a Ganz-Mávagban, tagja is volt az utánpótlás-válogatottnak, amikor az 1928-as olimpia bajnoka, Keresztes Lajos a Vasasba hívta, hogy nézzen meg egy birkózó edzést. Kozma végigcsinálta a gyakorlatokat, aztán ugyan megígérte, hogy másnap is ott lesz a szőnyegen, nem ment. Keresztes csalódott volt, majd pár nap múlva találkozott vele a villamosmegállóban és meglegyintette. A jelenet ma már komikusan hatna, mert egy 75 kilós idősödő úr odacsap egy mackós, de mázsás kamasznak. Kozma értetlenül állt, Keresztes azzal indokolt, hogy ezt azért kapta, mert szégyent hozott rá, és ígérete ellenére nem jelent meg az edzőteremben. Keresztes megszállottan keresgélte azokat a versenyzőket, akik bajnokok lehetnek.

A MEGÉRZÉSEI HA MEG IS CSALTÁK NÉHA, KOZMÁVAL NEM TÉVEDETT.

1957-től fordult komolyra az akkor 18 éves Kozma és a birkózás kapcsolata, már versenyeken is indult, 1959-ben pedig megnyerte a kötött fogásúak magyar bajnokságát.

Kijutott a római olimpiára is, de a bolgár Kaszabov kihasználta rutintalanságát, és legyőzte, így a negyedik helyen zárt. Egy év múlva a yokohamai világbajnokságon már elcsípett egy bronzérmet. Veretlen maradt ugyan, de mivel ő volt a legnehezebb a legjobb három közül, ezért a harmadik helyre rangsorolták. Egy év múlva már ő a világbajnok, mert előbb az olimpiai bajnok Dietrichet múlta felül, majd a szovjet Anatolij Roscsint, aki pályafutása alatt végig nagy ellenfele volt.

AZ 1963-AS ÉVE ELÉG FURCSÁRA SIKEREDETT.
Márciusban ugyanis a Népsport arról írt egy hazai verseny megnyerése után, hogy az alapozás idején fegyelmezetlen volt, késett az edzésekről, ezért Matura Mihály szakfelügyelő a saját érdekében kirakta a válogatott keretből a versenyzőt.

"Szeretnénk végre megértetni vele, amit mi már több éve látunk, hogy nagyra hivatott birkózó, akinek nem szabad elfecsérelnie értékeit. Ám azt is be kell látnia, hogy vannak követelmények a válogatottban, amelyeknek eleget kell tenni. Vele szemben mi nem azt a követelményt támasztjuk, hogy itthon nyerjen, hiszen erre könnyedén képes. Neki a világversenyeken kell helytállnia, és ez sok munkát, nagy fegyelmet és akaraterőt igényel" - indokolt Matura. A világbajnok versenyzőtárs, Gurics György is megszólalt. "Egy sportembernek alapvető tulajdonsága a fegyelmezettség. Ha valamit megbeszél, akkor azt tartsa be. Kozma Pista már testalkatra is kiemelkedik a többi ember közül még a sportolók között is, eredményei alapján pedig szinte az egész ország ismeri. Sokkal szerényebbnek kellene lennie a magánéletben. Inkább a szőnyegen lágyén nagyon akaratos, célratörő, de — ott is fegyelmezett."

Kozma másként látta ezt az ügyet, szerinte amit elkövetett, az nem aggasztó. Figyelmeztető jel volt viszont, hogy egy jugoszláv versenyen kötött fogásban legyőzték, erre válaszul szabad fogásban kitörő harci kedvvel versenyezve nyert. A helsingborgi vb-n jött aztán az igazi próba, ahol az ötödik helyen végzett.

Az a helyezés kijózanította, nem keresett kifogásokat, elfogadta, hogy ha neki itthon nincsenek is megfelelő ellenfelei, edzőpartnerei, vagyis a többieknél nehezebben tud felkészülni, akkor váltott ellenfelekkel kell csatáznia, de az intenzitás nem csökkenhet. És amikor már mindhármat legyűrte, utána majd súlyt kell emelnie, mázsás terhekkel kell szaladgálnia, ha pedig azzal végzett, akkor jöhet a lábmunka – csak így kaphat olyan terhelést, ami ellenállhatatlanná teszi, és a nemzetközi mezőnyben is kijönnek kivételes adottságai.

Az 1964-es évet sérüléssel kezdte, térdsérülése kiújult, már két évvel korábban is szenvedett vele. Hónapokig nem tudott rendesen edzeni, aztán a nyáron elveszítette az édesanyját. Amikor felépült, elszánt volt, ám az októberi olimpia előtt az egyik utolsó edzésen megint megroppant a lába. Tokióba bicegve érkezett, és a lelkére kötötték a Sportkórházban, milyen mozdulatokat nem szabad csinálnia a szőnyegen, nehogy nagyobb baj legyen. Nemcsak az ellenfelekre, a lábára is fokozattan ügyelnie kellett. A magyar stáb is minden meccs előtt figyelmeztette, mit szabad és mit nem.

Így jutott el a fináléig.

Szugijama (japán) - tusgyőzelem
Hamit Kaplan (török) – leléptetés
Wilfried Dietrich (német) – pontozás győzelem
Petr Kment (csehszlovák) – tusgyőzelem
A japán két percet sem bírt ki vele szemben, Kment 2:25 után esett mind a két vállára. A másik ágon Roscsin jutott el a döntőig, és vb-döntő után ismét összecsaptak. Ahogy a kör közepére álltak, kétszer is tekintélyt parancsolóan lerántotta Roscsint Kozma, amitől a szovjet meg is ijedt.

Egyszer elkapta a derekát, de pontot nem tudott rajta csinálni. Letelt a 10 perces játékidő, a bíró mindkét versenyző kezét a magasba emelte, ez a döntetlen pedig előnyös volt Kozmának, mert értékesebb győzelmekkel jutott el a döntőig.

Zsivótzky Gyula kalapácsvető, Varjú Vilmos súlylökő, Eckschmidt Sándor kalapácsvető és a birkózók berohantak a szőnyegre, hogy Kozmát a magasba dobálják. Ez azonban még ennyi erős embernek sem sikerült, ezért inkább csak ölelgették a 135 kilós óriást.

„A legképzettebb, legnagyszerűbben felkészült birkózók egyike Roscsin, aki ellen pontozással győzni is ritka siker. Egy döntetlen mögött sokszor több erő, megfeszített küzdelem, idegekre menő harc áll, mint egy tus mögött. A birkózásban gyengébb ellenféllel szemben sem lehet egy pillanatra sem kihagyni, lazítani. Egyetlen váratlan fogás, egyetlen pont, és aztán az ellenfél védekezik, menekül, kész a baj.” - magyarázta Kozma a Képes Sportban.

Az újságokat nagyon érdekelte, mit eszik egy ekkora óriás, akit a Pici mellett Gullivernek is becéztek. „Csak akkor eszem bőségesen, ha erőre gyűjtök. Ebédelni az edzések, a versenyek miatt nem szoktam. Ellenben mindig kiadósán vacsorázom. Négy szelet rántott húst, tejfeles gombát, sovány pörköltet kérek. Kedvenc csemegém: a madártej. Abból egy vajlinggal jöhet.” Kozma 1968-ban, Mexikóvárosban is nyert - ő az egyetlen magyar birkózó, akinek sikerült a címvédés -, arról majd egy következő részben, ahogy tragikus haláláról is.

 

Forrás: index.hu

A sírból visszahozott arany, utolsó perces góllal

1952 és 1956 után a római olimpián elmaradt a triplázás a magyar vízilabda-válogatottnak, 1964-ben viszont az utolsó meccsen egy szovjetek elleni 5:2-vel sikerült bebiztosítani az aranyérmet. Dömötör Zoltán és az ő emlékezetes gólja rettenetesen kellett a sikerhez.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Az 1960-as olimpia vízilabda-tornáján csak egy magyar örülhetett, az olasz válogatottnak ugyanis Zólyomi Endre volt a szövetségi kapitánya. A 64-es olimpiára a nyolc évvel korábbi győztes magyar csapat tagjai közül ott volt Boros Ottó a kapuban, Mayer Mihály, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György a mezőnyben. Gyarmati még 37 évesen is válogatott szinten teljesített.

Az új hullámot a kapuban Ambrus Miklós, a mezőnyben Rusorán Péter, Dömötör Zoltán, Felkai László, Bodnár András, Pócsik Dénes és Konrád János képviselték.

Laky Károlynak ezt a csapatot kellett úgy összegyúrnia, hogy az 9162-es Európa-bajnokság aranyérme után ismét lehessen ünnepelni.

Két könnyed bemelegítő meccs, vagyis Egyiptom (11:1) és Belgium (5:0) könnyed legyőzése után a hollandok ellen egy váratlanul kemény meccs jött (6:5). A hollandok ellen Laky kétgólos sikerre számított, az álomszerű első negyed (3:0) után meg sem fordult senki fejében, hogy az utolsó pillanatokban Boros bravúrjaira lesz szükség, hogy megmaradjon a magyar győzelem.

A jugoszlávok ellen ennél több kellett, ezt mindenki tudta, négy évvel korábban ugyanis az a vereség döntötte romba az álmokat. 1964-ben elkerülte a vereséget a csapat, 4:4-es döntetlenre mentette a meccset. A körmérkőzéses négyesdöntő első meccsét velük játszottuk, a másik összecsapás az olasz-szovjet volt.

HAJSZÁL HÍJÁN ZÁTONYRA FUTOTTUNK, EZ VOLT A NÉPSPORT ALCÍME A TUDÓSÍTÁSÁBAN.

Kapkodás, rossz váltások, gyenge átadások, ez jellemezte az első negyedet, a jugoszlávok ezt kihasználva 3:0-ra megléptek. A második negyed gyökeres fordulatot hozott, Felkai emberelőnyből találta meg az utat a kapuig, majd Kárpáti duplája már az egyenlítést jelentette.

A harmadik negyedben Szandics bombagóljával megint a riválisnál volt az előny, a zárónegyedben pedig Gyarmati kiállítása után a kétgólos vezetésre is volt esélyük. Az előnnyel azonban nem éltek, az osztrák játékvezető bátor ítélettel elvette tőlük a labdát. Már az utolsó percben jártunk, amikor Rusorán meglógott, és csak szabálytalanság árán tudták szerelni.

Összeszorult a torkunk, a szomorú római emlékek kísértettek, amikor a kis Rusorán ugyanilyen sorsdöntő helyzetben — kapufára lőtt egy néqyméterest, éppen a jugoszlávok ellen. Most viszont bement! 4:4. – így zárta le beszámolóját a Népsport.

A jugoszlávok elleni döntetlen után a folytatásban az olaszok ellen ismét győzelem kellett, de nem volt mindegy az aránya sem. Ezek után az első félidő végén az ellenfél volt előnyben (0:1), nem sikerült tehát valami jól az indítás. Bodnár becserélése azonban remek húzásnak bizonyult, mert ő egyenlített a második félidő elején, dinamikusan húzott a kapu felé, és be is fejezte a támadást. A csapat olyan lendületbe jött, hogy Rusorán és Dömötör góljaival a 3:1-es győzelem is megszületett. A másik meccsen a jugoszlávok 2:0-val intézték el a szovjeteket.

Az olaszok a harmadik, utolsó fordulóban ugyan már nem kerülhettek előrébb a negyedik helynél, sportszerűen játszottak, és nem adták könnyen a bőrüket a jugoszlávokkal szemben, 2:1-re kaptak ki.

Jöhetett a szovjetek elleni döntő csata, ahol nem volt elég a győzelem, ismét nagyon kellett figyelni a gólarányra: a 2:0-s, 3:1-es, 5:2-es eredmények mind üdvözítőnek számítottak, a 4:2-es siker viszont nem lett volna elég. (A gólkülönbséghez elég lett volna, az arányhoz nem – akkoriban ugyanis a gólkülönbség helyett a dobott és kapott gólok arányszámát vizsgálták pontegyenlőségnél, és a 11/7 nem lett volt elég az akkor már 8/5-tel álló jugoszlávok megelőzésére.)

A válogatott jól kezdett, Rusorán szenzációs csellel játszott át két védőt, és a kapuba lőtt. A második negyedben viszont rövidzárlat jött: Szemjonov és Kalasnyikov megfordította az állást, és az is egyértelmű lett, hogy a hátralévő két negyedben minimum 4 gólt kell lőnünk, miközben egyet sem kaphatunk. Embert próbáló feladat volt, még a sportág mai viszonyai között is nehéz egy félidőt négy góllal megnyerni.

Ambrus remekül védett, a meccs elején kapufákkal kezdő Felkai pedig a harmadik negyedben nem hibázott a kapu előtt. A duplájával 3:2 volt már, de ez a győzelem csak az ezüsthöz elég. Batallé játékvezető Rusoránnal újra dobatott egy négyméterest a kapus nem megfelelő helyezkedése miatt. Másodszorra mellément a labda, ám a csapat ettől nem zuhant össze, sőt!

A zárónegyedben ugyanis jött Dömötör Zoltán. Előbb egy négyméterest helyezett a kapuban – Grabovszkij kapus ugyan beleért, melléütni nem tudta a labdát. Szerencsés mozzanat volt, ami mintha egy jel is lett volna, ki lehet még egy gólt préselni ebből a meccsből.

A Népsport tudósításából idézzük az utolsó eseményeket:

A fiúk összeszorított fogakkal, utolsó erőfeszítéssel támadtak és támadtak. A félpályánál Konrádhoz került a labda, megindult vele előre, de a védők zavarták, így oldalra továbbított Rusoránhoz. Középcsatárunk megvárta, amíg az előre száguldó Dömötör kifordul, azután elé tálalta a labdát és Dömötör egy lövőcsel után a bal sarokba ívelt, 5:2. A hátralevő egyetlen percben Bodnár kitűnően szerelt egy szovjet támadást, és másra már nem maradt idő.

Itt pedig meg is nézhető az utolsó, mindent eldöntő ejtés. (A videón 1:02-től)

Hatalmas győzelem volt, ami így alakította a sorrendet. Jól látható, a 4:2-es siker az arányszámítás miatt nem lett volna elég.

  1. Magyarország – 5 pont (12:7)
  2. Jugoszlávia – 5 pont (8:5)
  3. Szovjetunió – 2 pont (4:7)
  4. Olaszország – 0 pont

Gyarmati Dezső és Kárpáti György ekkor szerezte meg harmadik aranyérmét, mindketten a sportág legendái lettek. Ők ketten vezették a csapatot edzőként az 1976-os olimpián, ami a következő győzelem dátuma. Mindketten a nemzet sportolói lettek, Gyarmatiról uszodákat neveztek el, 2013-ban halt meg 85 évesen.

Kárpáti György 84 éves, a 80-as évekre tehető ausztráliai edzősködése óta itthon él.

Boros Ottó (1929-1988) – Kétszeres olimpiai bajnok, az olimpia után fejezte be pályafutását. és félszezont leszámítva egész pályafutását Szolnokon töltötte. Visszavonulása után a helyi fiatalokkal foglalkozott. 1974-ben jogi diplomát szerzett, 1984-ben ment nyugdíjba a szolnoki kapitányság alezredesi rangjával.

Ambrus Miklós (1933-2019) – Egerben született, 1956-ban Ausztráliában maradt, de két év múlva hazatért, és onnan elválaszthatatlan a Ferencvárostól. Karakánsága miatt sokszor kegyvesztett lett. Ötszörös bajnokként vonult vissza, később a szakosztályvezetésből vette ki a részét. Fia, Tamás is válogatott kapus lett.

Pócsik Dénes (1940-2004) - Egerből lett válogatott, Kunágotán született. 68-ban bronz, négy év múlva ezüstérmes. Edző lett, a 84-es olimpián a hollandokat vezette.

Konrád János (1941-2014) - 1976-os visszavonulása után az OSC edzője lett, és két év múlva megnyerte a BEK-et. Volt női kapitány, a férfiakkal 1991-ben vb-bronzérmes. Testvére, Ferenc az 1976-os olimpiai bajnok csapat tagja.

Kanizsa Tivadar (1933-1975) – A tokiói volt az utolsó olimpiája, a szolnoki játékos visszavonulása után a klub edzője lett, autóbalesetben halt meg.

Mayer Mihály (1933-2000) – Kétszeres olimpiai bajnok (1956 és 1964), a 68-as bronzból is kivette a részét, utána az OSC, a Fradi és a Honvéd edzője volt, a válogatottal 1982-ben vb-második.

Bodnár András (1942) – Ungváron született, de Egerben nevelkedett, 1962-től lett az OSC játékosa. 1978-ban a BEK-győztes csapat tagja. Orvosi diplomát szerzett, osztályvezető főorvosként ment nyugdíjba. A MOB Mező Ferenc sportbizottságának a tagja.

Rusorán Péter (1940-2012) – A 64-es csapat legeredményesebb játékosa volt 8 góljával. Négy év múlva bronzérmes, 1972-ben hagyta abba, a Vasas edzője lett, amelyikkel BEK-et (1980, 1985) nyert. Április 11-én lett volna 80 éves.

Dömötör Zoltán (1935-2019) – A 64-es csapat második legeredményesebb játékosa 7 góljával. 1954-ben úszásban is Európa-bajnok volt (4x200-as gyorsváltó), a 68-as olimpián bronzérmes. 1981-től a KSI szakágvezetője, olimpiai bajnokok sorát fedezte fel Benedek Tibortól Vári Attiláig.

Felkai László (1941-2014) – 1964-ben az év férfi játékosának választották, az olimpián hat találatig jutott. Tagja a 68-as bronzérmes csapatnak is, a Fradi örökös bajnoka, villamosmérnöki diplomát szerzett. Edzősködött a felnőttek mellett, később pedig az utánpótlásban. Az évszázad csapatába is beválasztották.

Forrás: index.hu

Siketen született, kisebbségi érzését és a világot is legyőzte

Elek Ilona győzelme után 18 évvel Rejtő Ildikó nyerte az olimpián a női tőrözők versenyét az 1964-es olimpián. Ritka hosszú versenynap volt, 19 meccset kellett vívnia, a döntő csörtét villámgyorsan hozta.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Az 1963-as gdanski világbajnokságot Rejtő Ildikó nyerte, így élete második olimpiájára 27 évesen favoritként érkezett Tokióba. Rögtön az első csoportmeccsén a német Helga Mees volt az ellenfele. Kikapott tőle 4:3-ra, és akkor még csak sejteni sem lehetett, hogy nemcsak a nap első, hanem az utolsó meccsét is ők ketten vívják majd egymással.

Ám addig hosszú út vezetett, ráadásul a második csoportkörben mindketten bajba kerültek, és a kieséstől sem álltak messze. A lebonyolítás mai szemmel nézve szinte már követhetetlen, ettől még vegyük végig, hogyan jutott el a négyes döntőig Rejtő.

  • Első csoportkör: Mees (német) – 3:4, Sin (koreai) – 4:2, Redman (ausztrál) – 4:1, Wahlberg (svéd) – 4:3, Rousselet-Ceretti (francia) – 4:3, King (amerikai) – 3:4
  • Második csoportkör: Scherberger (német) – 3:4, Masciotta (olasz) – 3:4, Palm (svéd) – 4:1, Ene (román) – 4:1, Gorohova (szovjet) – 2:4; Scherberger ismét (német) – 4:1 (szétvívás, a vesztes kiesett)
  • Nyolcaddöntő: Colombetti (olasz) – 8:3 (a vesztes kiesett)
  • Negyeddöntő: Rasztvorova (szovjet) – 8:6 (a vesztes kiesett)
  • A négyes döntő: Mees (német) – 2:4, Ragno (olasz) – 4:1, Gorohova (szovjet) – 4:0
  • Szétvívás: Ragno (olasz) – 4:1, Mees (német) – 4:0

Amint látható, hektikus formában volt Rejtő, önmaga lidércnyomásként emlékezett vissza, mennyire nem ment neki a vívás az elején. Amikor veszni látszott a bajnoki címe, akkor az olasz Ragno lesöpörte Meest, így hármas holtverseny alakult ki az élen, mindhárman kétszer nyertek, egyszer pedig kikaptak. Gorohova kiesett, ők hárman vívtak egy újabb kört, és a feszültséget ekkor már a magyar tőröző bírta a legjobban. Így emlékezett vissza.

„Kegyetlen szabály volt ezek után. Aki nyer, az a páston maradhat, a másiknak le kell mennie. És én akkor azt gondoltam, engem innen nem parancsol le senki. Én itt maradok, ha törik, ha szakad. Az olasz vezetett, de aztán zsinórban négyszer megszúrtam. Majd jött Helga Mees, akivel szemben ugye kétszer már alulmaradtam, mert tudat alatt kicsit alábecsültem. Végig az motoszkált a fejemben, ez most nem eshet meg. Lemosom Helgát a pástról, mert lerohanom, végig ezen gondolkodtam, még ha nem is olyan szép ez a kifejezés.

Mi már ifjúsági korunk óta vívtunk egymással, sok meglepetést nem tudtunk egymásnak nyújtani. Bár lehet, hogy mégis, mert hirtelen úgy feltöltődtem, olyan energia lett bennem, amivel ő nem tudott mit kezdeni. Biztos ismeri azt az érzést, amikor nem tudja, mitől, de egycsapásra pezseg mindene, és szétveti az erő. Eközben viszont az észnek is a helyén kell lennie, mert taktika nélkül képtelenség nyerni. Hát én is ilyen állapotba kerültem. Eltaláltam. Majd még egyszer eltaláltam. Akkor már el is bizonytalanodott, és bevittem még két tust. Másfél perc alatt nyertem 4:0-ra.”

Rejtő Ildikó nagy utat járt be az aranyéremig, az egyik fülére ugyanis teljesen süketen született, a másik halláskárosodása 60 százalékos volt. Hogy értse, mi történik körülötte, megtanult szájról olvasni. Jobboldali gerincferdülése miatt ajánlották édesapjának a sportot. „Az apukám nagyon tartott attól, hogy púpos leszek, mintha nem lett volna elég a velem született fogyatékosságom. Kovácsné Nyáry Magda, a híres válogatott versenyző volt a testnevelő tanárom, aki amikor meglátott, és látta, hogy a bal kezembe veszem a tőrt, azt mondta, legalább így a gerincem is kiegyenesedik. Vívni kezdtem.”

Édesapja rendre elkísérte a versenyekre, különben nem hallotta volna, ha a pástra szólítják. Ő mondta neki, hogy mennyi ideje van két asszó között, és hogy mikor kezdjen melegíteni. „Szerencsére az iskolában sohasem csúfoltak amiatt, mert süket vagyok, sőt inkább megvolt a türelem, a tanítónéni hangosabban beszélt, ha távol ültem tőle, türelmesebb volt, ha nem értettem meg valamit azonnal. Először csak a kisebbségi érzésemet szerettem volna legyőzni, aztán az egész világot sikerült. Mindenért kárpótolt az élet, és ennél tényleg nem létezik nagyobb boldogság"

Az 1968-as olimpiáról ezüstje volt csapatban, bronza egyéniben - kudarcnak nevezte, ahogy a 60-as második helyet is. A 72-es olimpiáról is vitt haza egy ezüstöt, 1976-ban pedig, 39 évesen egy bronzzal gazdagodott. 1980-ban hagyta abba, utána az Újpest, majd később a Honvéd vezetője lett. Öt olimpián járt, valamennyiről éremmel tért haza, a nemzet sportolói közé választották.

A nyolcvanadik születésnapját ünneplő Rejtõ Ildikó kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó a Nemzet Sportolója a köszöntésén az Újpesti Polgár Centrumban Budapesten 2017. május 11-én.

Forrás: index.hu

Magyar Zoltán: a ferencvárosi utcák neveltek fel

Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász imádott focizni, és habár kiválasztotta őt a Fradi, mégsem lett belőle profi játékos.

Zoli és a barátai a IX. kerületi Ernő utcában kiskapuztak, lábtengóztak és szinte valamennyien arról álmodoztak, hogy egyszer a Fradi igazolt focistái lesznek. Hősünk el is ment egy toborzóra, ahol kiválasztották, mégsem lett belőle profi játékos.

AGYON SOKAT KÖSZÖNHETEK HARMATH JÓZSEF TANÁR ÚRNAK – emlékezett a kezdetekre a Nemzet Sportolója.

– Addig győzködött, hogy nekem a tornateremben van a helyem, mígnem beadtam a derekam, és bár nagyon szerettem focizni, a tornánál maradtam. Szerencsére.

Magyarnak saját bevallása szerint az utca volt a második otthona.

– Nem tagadom, rossz gyerek voltam, de arra ügyeltem, nehogy valamilyen nagyobb balhéba keveredjek. Csajozgattunk, néha egy-egy bunyó is színesítette a hétköznapokat.

Viszont ha valaki egy maflástól a földre került, vége volt a bulinak. Leporoltuk a srácot és megmaradt a barátság – mesélte a 66 éves legenda, aki egy ferencvárosi csibészből egyre jobb tornász lett, s nevét az egész világ megismerte.

– Soha nem hittem, hogy bajnok lehetek, de nagyon akartam. Néha a sírás fojtogatott a kegyetlen edzéseken, de a dobogó, az aranyérmek mindenért kárpótoltak – ismerte el a ‘76-os montreali és a ‘80-as moszkvai olimpia lólengő bajnoka, aki a sport mellett a civil életre is készült.

Mivel imádta a természetet, az állatokat, jelentkezett az egyetemre, ahol állatorvosi diplomát szerzett. Húsz évig gyógyította a „betegeit”, majd visszatért a tornához. 2011 óta ő a honi szakszövetség elnöke.

– A szeretett sportágamtól képtelen vagyok elszakadni. Most is azon dolgozom, hogy valahogy átvészeljük a járványt. A neten még versenyt is rendezünk, a tornászok bemutatják a gyakorlatukat, mi pedig, a feltöltött videó alapján lepontozzuk azt, és eredményt is hirdetünk. Bízom benne, ha egyszer vége lesz ennek a rémálomnak, más emberek leszünk – zárta Magyar.

Forrás: borsonline.hu

Már régóta a nemzet sportolója

FARAGÓ TAMÁS OKTATÓFILMET FORGATOTT, AZ ÉLETTÖRTÉNETÉT AZONBAN EGYELŐRE NEM AKARJA MEGÍRNI

Faragó Tamás már nem vágyik a reflektorfénybe, de amije van, azt szívesen megosztja másokkal. A felnövekvő vízilabda-tehetségek kedvéért közkinccsé tette oktatófilmjét, a gondolatairól, érzéseiről is szívesen beszél, ha kérdezik.

– Két hete azzal köszönt el, ha majd elfogynak a konzervek, persze, sorra kerülhet a Faragó Tonó is. Szerencsére ennyire nem súlyos a helyzet, pláne nem önre nézve. Faragó Tamás nem lehet lepattanó…
– A celeb attitűd távol áll tőlem, sőt elutasítom. Olyan figura vagyok, akiről az embereknek határozott véleményük van, ahogy általában nekem is a dolgokról, de nem vágyom arra, hogy állandóan megszólaljak. Blogot írni ezért nem kívánok, de ha interjút kérnek tőlem, ha tehát kíváncsiak rám, azt megtiszteltetésnek tekintem.

– És ha nem is blogot, arra nem gondolt, hogy életrajzot írjon ezekben a napokban, hetekben, amikor lelassult az élet?
– Jobb, ha mások emlékeznek rám, mint ha én akarnám elmesélni a saját történetemet. De fiatalon volt ennél jobb dumám is a hasonló kérdésekre: nincs múltam, csak jövőm. Miért tagadnám, többen megkerestek már azzal az ötlettel, hogy szívesen megírnák az életemet. Valamennyit visszautasítottam, mert azt gondolom, a saját életem megírására én vagyok a legalkalmasabb. Elég sok életrajzot olvastam, nemcsak a sport, hanem a művészetek világából is, Sosztakovicsét, Bunuelét, Kokoschkáét, van elképzelésem róla, hogyan is kellene hozzálátni, de egyelőre nem érzek rá késztetést.

– Bezárt a sportvilág, de azért akadnak érdekes események. Önt is a jelöltek között emlegették, végül Monspart Sarolta került Székely Éva megüresedett helyére a Nemzet Sportolói közé. Legyezte a hiúságát, hogy akár önre is eshetett volna a választás?
– Nem. Azt gondolom, tévedésben vannak a szavazók. Nagyon régóta a nemzet sportolója vagyok, nincs szükségem arra, hogy a címre jelöljenek. Ráadásul csapatsportágban szerepeltem, a csapattársaim nélkül nem érhettem volna el a sikereimet. A választások kimenetele mindig bizonytalan és nem mentes az érdekektől, ezért is fontosabb nekem az, amit a vízilabda rajongói gondolnak rólam.

– A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai már beválasztották a soraikba. Azt örömmel fogadta?
– A köszöntőbeszédemben két dolgot fogalmaztam meg. Egyrészt jóleső érzés az anyagi világból a szellemibe emelkedni, halhatatlanként az embernek megadatik, hogy az istenekkel találkozzon. Másrészt minden választás szubjektív, de ez a döntés objektív volt.

– A múlt héten ingyenes használatra felajánlotta az oktatófilmjét a Magyar Vízilabda-szövetségnek. Milyen a fogadtatása?
– Az elnök úr, Vári Attila azt mondja, sokan megnézik. A filmmel az volt a célom, hogy meg- és bemutassam a vízilabda szépségeit, amelyek már akkoriban is kiveszőben voltak, manapság pedig alig lehet azokat érzékelni.

– A szavaiból burkolt kritikát olvashatunk ki a mai pólóról?
– Akár. Ma az edzések hetven százaléka a fizikai felkészülésről szól, miközben a póló mégiscsak labdajáték, a technikai, szellemi fölény legalább olyan fontos, mint a fizikai. De elég idős és bölcs vagyok már ahhoz, hogy ne akarjam megváltoztatni a világot. A vízilabda egyre nehezebben tud megfelelni a XXI. század követelményeinek. A filmet kedvcsinálónak szántam, nem nárcisztikus magamutogatásnak. József ­Attila soraival ajánlhatnám. Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret.

– És önben ki lakozik, a tigris vagy – ez esetben rövid i-vel – a szelid őz?
– Mindkettő. A pedagógia a szereteten keresztül képes hatni. Az edzők viszont a kivételes tehetségeket fogják keményen, olykor erőszakosan. Ám játékosság nélkül a vízilabda mit sem ér. A gyerekek azért mennek le az uszodába, hogy jól érezzék magukat, nem pedig azért, hogy a zónavédekezés különböző formáival megismerkedjenek.

– Kunsztok egész sorát mutatja meg. Például a vízben dekázik. Lábbal. De csak jobbal. Ballal nem ment?
– De igen, a filmből viszont tényleg kimaradt. Pedig a hangsúlyt arra igyekeztem helyezni, mennyire fontos a koor­dináció, mindkét oldal fejlesztése. Szerencsére elég sokan tanultak meg nálam vízilabdázni, és velem együtt örömmel emlékeznek azokra az időkre.

– Gyerekként a futballal nem kacérkodott?
– Inkább a kézilabdával. Ám az uszodában azzal biztattak, rendkívül tehetséges vagyok. Azt megtudtam, nálam többet senki sem tréningezik, s adva volt a motiváció, hogy a világ legjobbja akarok lenni.

– Manapság hogyan tartja magát fitten?
– Ha arra gondol, ilyen gyakorlatokra a magam szórakoztatására sem vállalkozom. Tudni kell időben befejezni, ügyelni arra, hogy az embert a háta mögött ne nevessék ki. Úszni persze szoktam a Császár uszodában, és rendszeresen erősítek a Pasaréten.

– És ezekben a napokban?
– Most sem szabad leállni. Otthon súlyzózom, sétálok, kocogok, tekerem a szobabiciklit. Egyrészt hiúságból, az ember valahogy mégiscsak nézzen ki, másrészt fontos, hogy méltósággal öregedjek meg. Ennek érdekében fizikailag és szellemileg is igyekszem magam megfelelő állapotban tartani.

– A családja hogyan viseli a bezártságot?
– Fegyelmezett, jogkövető emberek vagyunk. A feleségem itthonról dolgozik, a két lányom a Corvinusra, Tamás fiam az ELTE jogi karára jár, most ­online oktatás keretében. Most én is úgy élek, mint annak idején egyetemistaként, naponta nyolc-tíz órát olvasok. Afféle biblikus állapot ez, adventi hangulatban van a világ, amiről eddig kevesen tudták, mit is jelent, inkább csak a vásári hangulatot érzékelték belőle. Miközben az advent jelentése a várakozás. És most mindenki várakozik, talán gondolkodik, és várja a Megváltót.

Forrás: magyarnemzet.hu

FELHÍVÁS

FELHÍVÁS

az olimpiai család tagjaihoz

Az 1976. évi montreáli Nyári Olimpiai Játékokon bronzérmes női kézilabda csapat tagjainak kezdeményezésére, a Magyar Olimpiai Bizottság adománygyűjtést szervez a koronavírus-járvány elleni küzdelem céljából. A kezdeményezéshez elsőként csatlakozott a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja.

A befolyt összeget a járvány elleni védekezésre fordítjuk az ellátásban részt vevő egészségügyi intézményeken keresztül.

A felajánlásokat a MOB 11784009-20209036 bankszámlaszámára várjuk, április 30-ig.

Kérjük, hogy aki hozzájárul ahhoz, hogy a nevét feltüntessük az adományozók között, az jelezze ezt az átutalás közlemény rovatában vagy az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Budapest, 2020. március

Magyar Olimpiai Bizottság
 

Keleti Ágnes egyetlen olimpiáról 4 aranyat hozott el

Keleti (Klein) Ágnes volt az 1956-os olimpia legnagyobb sztárja, és egyben az olimpia legeredményesebb versenyzője lett. Legyőzte Newton törvényeit, legyőzte az időt, írták róla utána. 35 évesen is a világ előtt járt. Az olimpia után külföldön maradt, és csak a rendszerváltás után tért haza Magyarországra.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Keleti Ágnes az 1952-es, talajon elért győzelme után már 31 éves volt, és ugyan a korabeli lapok arról írtak, hogy befejezi a pályafutását, de ő mindenképpen ott akart lenni az 56-os olimpián. Ennek két oka volt. Nagyon bántotta, hogy a gerendán leszorult a dobogóról Helsinkiben, és a negyedik helyen végzett. A másik: testvére, aki Ausztráliában élt, és más módja nem lehetett annak, hogy újra láthassa.

De mi vezetett az olimpiáig? 1953-ban megnyerte az országos bajnokságot, miután az egyik bíró elővette a maximális tíz pontot, annyira el volt ragadtatva a talajon bemutatott gyakorlatától. A Népstadion átadásán is ott volt, ő vitte be a zászlót. Az 1954-es római világbajnokságon felemás korláton nyert, gerendán akkor már dobogóra állt, és a bronzot kapta gyakorlatáért, noha ennél jobbat érdemelt volna a visszaemlékezések szerint. Az egyéni összetettben a második helyre futott be, ennek külön története van.

„Ha csak egy nagyon közepesnek számító 9 pontos ugrást hajt végre, megszerzi az egyéni összetett világbajnokságot. Keleti Ágnesnek azonban egyik kísérlete sem sikerült. Már a nekifutásán látszott, hogy bajok lesznek az ugrással.

Túlságosan lassú, erőtlen, határozottság nélküli volt a rohama, és bizony nem is sikerült a lovat átugrania. A verseny után a magyarok körében élénk vitát váltott ki, hogy nem lett volna-e jobb Keletinek egy egyszerű, úgynevezett büké ugrást végrehajtania, semmint a nehéz kézenátfordulással kísérleteznie. A vita eldöntetlen maradt” - írta a Népsport.

Keleti 66,51 ponttal a nyolcvanadik helyen zárt. A győztes szovjet Roudiko neve mellett 75,68 pont került, vagyis 9,2-es ugrásra lett volna szükség, ami ha közepes formában van, szintén nem okozott volna neki gondot.

1955-ben a már megszokott bajnoki címeket gyűjtötte be, amikor nemzetek közötti versenyeket tartottak. Igyekezett közben segíteni is: nagy lelkesedéssel magyarázott a fiataloknak, mert akkor már a Testnevelési Főiskola tanára volt, és szívesen osztotta meg gondolatait a feltörekvő tehetségekkel. "Tanítok, és minden erőmmel arra törekszem, hogy kineveljem a magam kovácsjóskáját, ahogy a lövészetben vagy az atlétikában láttuk" - állapította meg.

A válogatott keret már 1955 végén edzőtáborba vonult, 1956. január elsejétől pedig naponta együtt edzettek. Nemcsak a szereken, hanem futóedzéseket is kaptak. Kevéssel január kilencedikei 35. születésnapja után arról beszélt a Szabad Ifjúságnak, hogy az erőnléte rendben, és az a 10 hónap gyorsan eltelik majd az olimpiáig, addig is nagyon oda kell majd figyelni a gyakorlatok tökéletesítésére. Elsősorban a csapatban szeretett volna jól szerepelni, mert a csapatnak nem sikerült addig aranyat nyernie. A talajt nevezte a kedvenc szerének, és nem is lehetett más vágya, mint az 52-es olimpián megnyert aranyának megvédése. Egy arannyal már elégedett lett volna. Felhívta már akkor a konkurenciára a figyelmet, a szovjet Gorohovszkajára, akivel 1952-ben nagy csatában állt, valamint a fiatal Latinyinára és a lengyel Helena Rákóczyra.

1956-ban aztán jött a szokásos sérülése, augusztus végén tért vissza, miután majdnem négy hónapot hagyott ki. "Sok edzés áll még előttünk, amíg elmondhassuk: jöhet az olimpiai verseny.” De közvetlenül az olimpia előtt megint megsérült, amin talán ő már meg sem lepődött, mert 1948-ban elutazott ugyan, de nem versenyezhetett, és 1952-ben sem volt teljesen egészséges. Melbourne-ben az Achilles-ína nem volt rendben, de ez a mozgásán nem látszott.

„Egy pillanatra sem hunytam le a szemem éjszaka. Minden eszembe jutott. Az első válogatott kerettagság még 1938-ból. Aztán a sok-sok megaláztatás a következő években. De most itt többről van szó, a búcsúszereplésemről”

– ezeket a szavakat korábbi férjének, a szintén tornász Sárkány Istvánnak mondta, amikor a csapatbusszal úton voltak az olimpiai faluból a sportcsarnokba. A sok megaláztatásról csak annyit, hogy Juhász Piroska papírjait kellett megvásárolnia, hogy életben maradjon a háború alatt. A nyilasok cselédje volt, és minden munkát elvállalt, hogy életben maradjon, hogy segítse a családját.

A versenynapon kezdődött a talajgyakorlat, amelyikben ő volt a címvédő, a kihívó pedig a 21 éves Larissza Latinyina. Mindketten 9,266 ponttal jutottak be a fináléba, és a kötelező gyakorlatokban hajszálra megegyezett a tudásuk. Így is Szofija Muratova vezetett azonban, aki 1954-ben eltörte a kezét a római vb-n, ezért a szerenkénti döntőkben nem versenyezhetett, a csapatversenybe viszont beszámították az eredményét.

Előbb a szovjetet szólították, és olyan produkciót mutatott be, hogy a bíróknak is tapsolni támadt volna kedvük. A tornászok edzője, Herpich Rezsőné, Vali néni annyit suttogott maga elé, hogy nehéz dolga lesz a tanítványának, amikor meglátta a 18,733-as pontszámot.

Keletiből azonban a nagy tét a legjobb tudását hozta ki: a nehéz mozgássort remekül teljesítette, megvolt benne a könnyedség és a dinamika is. Balettszerű elemeket is bevetett, és a pontozók pontosan annyit adtak neki, amennyit ellenfelének. A tornaversenyek történetében addig még nem hirdettek holtversenyt az első helyen, akkor először igen.

A bajnok azt kérte, senki ne ünnepelje őt, mert még hátravolt a délután, amikor felemás korláton és gerendán kellett szerepelnie. Előbbin ő volt a világbajnok, utóbbin pedig szeretett volna érmes lenni, ha már Helsinkiben nem sikerült. Addig is kényelmesen megebédelt, és amikor visszatért a terembe, azt mondta, nem lesz baj.

Jöhetett a gerenda, és a nagy revans. A kötelezőkben ezen a szeren is a legmagasabb pontszámot kapta, és ezt az első helyet sem engedte ki a kezéből. Latinyina most csak negyedik lett. Felemás korláton a kötelezőkben ő kapta a legmagasabb pontszámot, a szabadon választott gyakorlatoknál a két szovjet jobb volt nála, így ha az előnyéből le is adott, elég volt ahhoz, hogy az első legyen.

NÉHÁNY ÓRA LEFORGÁSA ALATT HÁROMSZOROS OLIMPIAI BAJNOK LETT, EZT A BRAVÚRT Ő CSINÁLTA MEG ELŐSZÖR A MAGYAROK KÖZÜL. ZOKOGVA ROHANT KI A TEREMBŐL, ÉS EGY IDEIG SENKIT SEM ENGEDETT BE AZ ÖLTÖZŐJÉBE.

Másnap jött az egyéni összetett versenye, ahol ha nem rontja el az egyik ugrását, és csak 3 tizeddel többet kap rá, akkor megszerezhette volna a negyedik aranyát is. 8,833 lett az eredménye, aminél ő sokkal többre is képes lett volna, de megcsúszott a keze. Az összetettet Latinyina kereken három tizedes előnnyel nyerte meg előtte.

A negyedik aranya így is meglett, mert a kéziszercsapat tökéletes gyakorlatot mutatott be szalaggal, és a dobogó tetejére állhattak.

 

Ezzel az olimpiai szereplésével számos rekordot tart:

  • Két egymást követő olimpián magyar tornásznő nem nyert aranyat csak ő
  • Egy olimpián nincs más magyar, aki négy aranyérmet csak ő
  • A mai napig az övé a legtöbb olimpiai érem (10), a szintén ötszörös győztes Egerszegi Krisztina és Kozák Danuta előtt
  • Ő a világ legidősebb olimpiai bajnoka.

Ha Keleti nem sérült volna meg 1948-ban, és versenyezni tud, vagy ha megrendezik az 1944-es olimpiát, akár a legeredményesebb női tornász is lehetett volna az egész világon. Az örökrangsorban így is a harmadik hely az övé a már említett Latinyina és a csehszlovák Vera Caslavska mögött, de például Nadia Comaneci előtt, akinek szintén öt arany és három ezüstje van, de Keletinek van két bronza, míg a románnak csak egy.

Az olimpia után a lapok abban reménykedtek, hogy hazatér, de Ausztráliában maradt, és betanított munkásként dolgozott, majd onnan Németország érintésével Izraelbe ment, és a rendszerváltásig ott élt. Férjhez ment, két gyereke született.

„Izraelben sohasem voltam életveszélyben, még akkor sem, amikor kitört a jom kippuri háború. Bementem tanítani, csak visszafelé éreztem, hogy tényleg nagy zűr lehet, mert alig tudtam hazamenni. A lakásunk közelében kevés merénylet volt, áldozatokat, sebesülteket ugyanakkor annál többet láttam. Akkor persze beleborzongtam, feltolultak bennem a háború kegyetlenkedései is” – nyilatkozta az Indexnek még 2006-ban.

Egy visszatérő álma van, az egykori, lebombázott háza körül jár, és nem találja. A versenyek, a hibái, az élményei már nem jönnek vissza. Keleti Ágnes Magyarországon él, amennyire teheti, aktívan mozog, a spárgára a mai napig képes. 99. születésnapján, január kilencedikén köszöntötték Izraelben, az Egyesült Államokban, Olaszországban egy karikatúrával kedveskedtek neki, és természetesen Magyarországon is ünnepelték.

A legfontosabb meccsen jött a legnagyobb pólógyőzelem

Az 1948-as olimpia ezüstérme után négy évvel később sikerült egy helyet előrelépnie a magyar vízilabda-válogatottnak. 1952-ben az olaszokat álomjátékkal verték, így a hollandok és a jugoszlávok elleni döntetlen is belefért. 16 év után lett ismét Magyarországé lett a vízilabda aranyérme.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett, a győztesekről emlékezünk meg.

A magyar férfi vízilabda-válogatott esélyesként utazott a helsinki olimpiára, Markovits, Bolvári és a 18 éves Kárpáti új színt valamint nagyobb erőt hoztak a játékba a négy évvel ezelőtti csapathoz képest. Volt egy gyengébb meccsük, de összességében megérdemelten nyerték meg az olimpiát.

Ez volt a csapat kezdő felállása:

  • Jeney László – Vízvári György, Gyarmati Dezső – Markovits Kálmán – Bolvári Antal, Szívós István, Kárpáti György.

Lehetőséget kaptak még:

  • Antal Róbert, Fábián Dezső, Hasznos István, Lemhényi Dezső, Martin Miklós, Szittya Károly.

Így jöttek a meccsek:

  • Mexikó – 13-4
  • Egyiptom – 9-0
  • Szovjetunió – 5-3
  • Németország – 9-1
  • Hollandia – 4-4
  • Jugoszlávia – 2-2
  • Olaszország – 7-2
  • Egyesült Államok – 4-0

Amint látható, nyolcszor kellett a medencébe menni, ami nagy változás volt a korábbi tornákhoz képest, ahol 4-5 meccsel már meg lehetett nyerni egy olimpiát. Helsinkiben már nem, és a hollandok ellen jött el a mélypont. A magyarok 4-1-re vezettek – Szívós, Markovits, Szívós, Kárpáti volt a gólok sorrendje –, de mint az alábbi korabeli híradórészlet elárulta, az olasz Roggione játékvezető meglehetősen egyoldalúan vezette a meccset, és mindent megtett, hogy a hollandoknak kedvezzen. A két csapat négy évvel korábban szintén 4-4-re végzett, ami akkor nagy meglepetést keltett. (A videón más meccsekről is van részlet.)

A Népsport azt emelte ki a tudósításában, hogy a biztos előny tudatában helytelenül védekezésbe vonult a csapat. Azt is hozzátették, hogy a bíró gyakori tévedéseiben nehéz lett volna felfedezni a jóhiszeműséget. Mindez azonban nem változtat azon, hogy ettől még meg kellett volna nyerni ezt a találkozót.

A jugoszlávok ellen így még nagyobb lett a tét, mert egy vereséggel még a körmérkőzéses négyes döntőbe jutás is veszélybe kerül. A rivális megszerezte a vezetést, de sikerült a fordítás, a hajrában azonban a jugoszlávok egyenlítettek. Jeneyt és Vizvárit emelték ki a tudósítások, a kapus nagy formában védett, a védő pedig nemcsak a védekezésben magabiztos, hanem a támadásokat is jó érzékkel segítette. Az utolsó magyar támadásnál a játékvezető nem alkalmazta az előnyszabályt, így Gyarmati ugyan gólt szerzett, azt nem adták meg.

A MAGYAR CSAPAT ÍGY IS TOVÁBBMENT, ÉS A CÍMVÉDŐ OLASZ VÁLOGATOTT VÁRT RÁ.

A csapat azon a találkozón megtáltosodott, és 2-2-es félidő után a második játékrészben szétzilálta az olaszok ellenállását. Szívós 3 gólja mellett Szittya kettőt ért el, de Markovits és Gyarmati is eredményes tudott lenni. Szittya gólja emberhátrányból esett, ami különösen nagy attrakciónak számított akkoriban – a labdaszerzés után végigszáguldott a medencén, és értékesítette a helyzetet.

Rajki Béla szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy

A CSAPAT OKOS ÉS FEGYELMEZETT JÁTÉKKAL AZT AZ ARCÁT MUTATTA, AMIT EGYIPTOM ELLEN – MÉG A MÁSODIK FORDULÓBAN.

Az amerikaiak ellen nyerni kellett, és akkor biztossá vált az első hely. A jugoszlávok abban bízhattak, hogy az USA szerez egy pontot, és akkor majd ők ünnepelhetnek, de ezen a meccsen esélyt sem hagyott a magyar válogatott ellenfelének.

A torna gólkirályi címét megszerző Szívós triplájával, illetve Gyarmati találatával már 10 perc után eldőlt a meccs. Már az első percben az amerikai kapuban táncolt a labda. Izgalomra semmi ok nem volt a folytatásban sem. A csapattagok a védelmet nagyon dicsérték a győzelem után.

„Nem volt könnyű, ezért igen értékes, hogy megnyertük a bajnokságot”

– így értékelt a csapat egyik legjobbja, a védelem oszlopa, Vizvári György. A 29 éves Jeney arról vallott, hogy ebben a csapatban ő is megfiatalodott, és nagyon büszke, hogy sikerült kijavítani a négy évvel korábbi hibát, ő ugyanis négy évvel korábban is ott volt a kapuban.

Rajki arra gondolt, hogy a visszaszerzett elsőség után nem maradhat más feladat, minthogy megtartsák azt 4 év múlva is. (Elárulhatjuk, sikerült.) A fiatal csapat jól bírta a feszültséget, aminek különösen örült.

Összevissza pofoztak ezek a nagy darab palik, mégis mi nyertük meg a meccset, és ez a legfontosabb

– Kárpáti humorosan közelítette meg a meccset.

Zuckerman svéd játékvezető azt mondta, a legjobb csapat nyert, a magyar fiatalok szépen játszottak utolsó meccsükön. A svéd bíró négy év múlva fontos szerepet játszott a szovjetek elleni meccsen, amikor Zádor Ervint megütötték, és felrepedt szemhéjából dőlt a vér, de az már egy másik történet.

Lemhényi, Szittya, Fábián, Vizvári, Hasznos és Antal nem került be az 1956-ban Ausztráliába utazó csapatba, Martin tartalék volt.

  • Lemhényi (1917-2003) a 60-as olimpián már szövetségi kapitány volt, később KSI-ben vezetőedző, külföldre is mehetett. Felesége Tass Olga, olimpiai bajnok tornász. A 90-es évek elején megalakította az olimpiai bajnokok klubját.
  • A szolnoki Hasznos (1924-1998) a város díszpolgára lett, edzősködött is, az uszoda igazgatója volt.
  • Antal 56-ban Kanadába ment, kórházi asszisztens lett, 1995-ben Magyarországon temették el.
  • Fábián (1918-1973) volt a Fradi edzője, a vízilabda szövetség titkára.
  • Szittya (1918-1983) mesteredző lett, Rajki segítője is volt, Szegeden halt meg.
  • Vizvári György (1928-2004) elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, a BRFK raktárának parancsnokaként lett nyugdíjas.
  • Martin Miklós (1931-2019) 56-ban Amerikában telepedett le, egyetemi tanár lett Los Angelesben és francia irodalmat tanított.
  • (Borítókép: Markovits, Gyarmati, Jeney és Szívós. Fotó: Nemzeti Sport, 2016. augusztus / 229. szám / Arcanum Digitális Tudománytár)

 

Forrás: index.hu

Utolsó útjára kísérték Székely Évát


A Farkasréti temetőben szerdán utolsó útjára kísérték Székely Éva olimpiai bajnok úszót, aki február 29-én hunyt el 92 éves korában.A gyászolók között családtagjai mellett ott voltak a sportág kimagasló egyéniségei, az olimpiai bajnokok közül Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kovács Ágnes és Risztov Éva is.

A búcsúztatáson részt vett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, ugyancsak korábbi úszó, a szintén ötkarikás aranyérmes Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke.

Az olimpiai család nevében a birkózó Hegedűs Csaba, a játékok történetének 100. magyar aranyérmese mondott beszédet. Felelevenítette, hogy Székely Éva kilenc évesen a csillaghegyi strandon Csík Ferenc 1936-os berlini olimpiai győzelmét a rádión hallgatva döntötte el, hogy egyszer ő is aranyérmet szerez az ötkarikás játékokon. Megjegyezte, az 1941-es országos bajnokságon minden mellúszó számot országos csúccsal nyert, zsidó származása miatt azonban a fasiszta törvények miatt 1945-ig még a lábát sem tehette be az uszodába. Az 1952-es helsinki olimpia előtt súlyos gyomorhuruttal küszködött, de saját szervezetét sanyargatva gyógyította ki magát, hogy valóra váltsa álmát."Sokszor igazságtalannak tartom, hogy a sportvilágban általában daliás férfiakat neveznek meg példaképeknek, de én Évát személyesen ismerve, tisztelve és szeretve azt gondolom, hogy Székely Éva, mint nő is ezek közé sorolható" - mondta Hegedűs Csaba, aki kiemelte, Székely Éva rendszeresen 5000 méter pillangóúszással terhelte magát a felkészülési időszakban.Hozzátette, ő maga a súlyos autóbalesetét követően Székely Éva lánya, Gyarmati Andrea javaslatára ment le a Testnevelési Főiskola uszodájába, ahol a legendás úszó készített neki edzéstervet a rehabilitációhoz, és ezzel további két Európa-bajnoki aranyérmének megnyerésében játszott szerepet.Az úszótársadalom képviseletében Hargitay András korábbi szövetségi kapitány, háromszoros világbajnok búcsúzott. Kiemelte, hogy Székely Éva lányával, Gyarmati Andreával együtt versenyeztek, a két család - főleg az édesanyák - viszonya pedig az 1969-es bécsi ifjúsági Európa-bajnokságot követően vált szorossá.Az olimpiai ezüstérmes Gyarmati Andrea hangsúlyozta, életének legboldogabb 12 éve volt az az időszak, amikor édesanyja volt az edzője.

"Mert te anyu, a létező lehető legjobb tréner voltál a világon. Megszerezted a magad versenyzői tapasztalatát, remek érzéked volt az egészhez, képezted magad és fantasztikus ötleteid voltak" - elevenítette fel emlékeit Gyarmati Andrea, aki szerint "jellemző" édesanyjára, hogy pont az olimpia évében, ráadásul annak is a legkülönlegesebb napján, február 29-én ment el.

Székely Éva pályafutása csúcsára 1952-ben, a Helsinkiben rendezett ötkarikás játékokon ért fel: a finn fővárosban úgy nyert aranyérmet a 200 méteres mellúszásban, hogy a világon első nőként végigpillangózta a távot (amit az akkori szabályok lehetővé tettek). Olimpiai rekorddal győzött, és csaknem három másodperccel előzte meg az ezüstérmes Novák Évát.

Versenyzői pályafutásának eseményeiről, oktatási módszereiről több könyvet is írt: Az én módszerem (1963), Ússzál velem (1971, társszerző Peterdi Pál), Jöttem, láttam... Vesztettem? (1986) és a Megúsztam (1989). A legnagyobb sikert 1981-ben megjelent emlékirata, a Sírni csak a győztesnek szabad aratta.

Egyik szakkönyvéért Ezüstgerely-díjjal jutalmazták, életművének része az 1986-ban kiérdemelt Gyermekekért díj is.

Forrás: sport365.hu

Wichmann Tamás búcsúztatása

Valamikor régen az ’50-es években egy igaz kenus, Vajda József megálmodta Szent Jupátot a kenusok védőszentjét.  A marcona, falábú szent legendája szerint, amikor fenn járt a menyben találkozott a csinos angyal haddal, akik nagyon megkedvelték a daliás Jupátot.

Ekkortól kezdve mi kenusok fiai vagyunk a falábú szentnek.

Kicsit később, valamikor a hatvanas években valóban csoda történt. Ismeretlenül, szinte a semmiből egyszerre csak egy ifjú, egy fiatal srác üstökösként robbant be a világ legjobb kenusai közé. Mindenki hamar megtanulta a nevét, Wichmann Tamásnak hívták.

A 18 éves Tamás senkivel össze nem téveszthető alakja volt a kenusoknak. Arcvonásai markánsak, nagy szürkéskék szemével és mosolygó szájával mindig derűt, jókedvet és egy kis csibészséget sugárzott az emberek felé. Szálfatermete, széles válla és alig észrevehetően bicegő járása egy igazi fiatal férfié, aki tökéletesen olyan volt, mint Szent Jupát fia.

Tamás nem csak a megjelenésével volt rendkívüli, hanem a kenuban is fantasztikusan jó volt. Hajója orra előtt megnyílt a víz és hajó fara mögött sisteregve zárultak össze a hullámok. Mozgása a kenuban látványosan elegáns volt. Akkoriban a kenusok, (aki csak egyszer is látta) mind megpróbálták őt utánozni.

A nemzetközi mezőnyben Grünauban az Európa bajnokságon mutatkozott be, ahol egyből ezüstérmet szerzett C-1 1000 méteren. A szakemberek számára egyértelmű volt, hogy egy világklasszis kenus kibontakozásának az első állomásaként állt fel a dobogóra. Azonban azt még senki nem sejtette akkor, hogy a 18 éves Tamás még további 18 évig fogja az érmeket gyűjteni a világ élvonalában. Ez hosszú idő és a sikert egyáltalán nem adták könnyen, hiszen a hazai mezőnyben is kiváló kenusok voltak és nevelkedtek ez idő alatt.

Mi fiatalabbak felnéztünk Tamásra és akik mellette nőttünk fel rengeteget tanultunk tőle. Tamás nélkül nem lettünk volna azok, akik lettünk!

Felejthetetlen élmény volt látni a versenyeit. Amikor Tamás futama jött, mindenki a parthoz tódult, mert látni akarták a klasszisok csatáját. Hatalmas szíve volt, oroszlánként tudott küzdeni és a táv végén ellenállhatatlan hajrát indított, amellyel többnyire eldöntötte a versenyt.

Tamás a kemény hazai versenyek után a nagy nemzetközi versenyeken, a világbajnokságokon és az olimpiákon is kiválóan helytállt. Az évek során összesen 22 érmet gyűjtött, köztük 9 világbajnoki és 3 Európa-bajnoki aranyat. Az olimpiákon pedig két ezüstöt és egy bronzot.

Zárójelben jegyzem meg: Mi, akik szerettük őt mindnyájunknak fáj, hogy a sors nem adta meg neki az olimpiai győzelmet, mert tudása alapján igazán megérdemelte volna.

Tamás nem csak az eredményei miatt volt rendkívül népszerű. Közvetlen viselkedése, segítőkészsége vagy a mókára, viccelődésre mindig kapható természete miatt nagyon sok barátra tett szert. Talán ezért is fogadta be könnyen a művészvilág.

Nem számítottak a gyilkos versenyek sem, mert akármilyen eredmény is született, a verseny után az ellenfelei itthon és külföldön mindnyájan jó barátként tekintettek rá.

Így volt ez a ’78-as Belgrádi világbajnokságon is. A Vb előtti hetekben végig együtt edzettek Matija Ljubekkel és Tamás legjobb tudásával segítette Matija felkészülését. A világbajnokságon egy irtózatos hajrával Matija Ljubek szerezte meg a győzelmet Tamás előtt. A jugoszláv közönség tombolva ünnepelt és Tamás szívből gratulált Ljubeknek, aki aznap jobb volt nála. Tamást a Nemzetközi Fair Play Bizottság emlékplakettel díjazta ezért a cselekedetért.

Talán még ennél is rangosabb elismerést kapott, amikor 1991-ben a sport újságírók szervezete országos szavazást kezdeményezett minden idők legjobb magyar sportolóiról. A 21 helyre kellett megtalálni a legtöbb szavazatot kapott sportolókat. 125 ezer szavazólap érkezett és Wichmann Tamás neve ott volt a kiválasztott 21 között. Fantasztikus társaság állt össze, a magyar sport legjobbjai. Olyan legendák, mint Papp László, Puskás Ferenc, Kárpáti Rudolf, Balczó András és a kajak-kenu sportból egyedüliként Wichmann Tamás.

Tamás igazi példakép volt. Közvetlensége, könnyed, de szuggesztív személyisége vonzotta a fiatalokat. Bárki fordulhatott hozzá jó tanácsért, vagy kérhette, hogy edzhessenek együtt, ő mindenkinek szívesen segített. Ha vidékről jött egy fiatal, akár hónapokig is ellakhatott nála.

Nem volt ez máshogy a Kazinczy utcai kocsmában sem. Tamás személyisége betöltötte a helyiséget. Jöhettek vigadni, vagy bút felejteni, vagy csak egy italra, a vendégek mind jól érezték magukat. Ha elővette a gitárját és nótára gyújtott megidézte Szent Jupát szellemét a közönségnek. Hát, még ha három vagy akár több kenus betért hozzá. A legendás budapesti hely a maga nemében egy intézmény volt. Hiába is nyitnák ki újra, Tamás nélkül már nem lehet az, ami volt.

De nem csak a budapestiek találkozhattak vele. Amikor hívták soha nem utasította el. Ha rajta múlt elment a legkisebb faluba, beleértve a határon túli magyarságot is, hogy megismerhessék, hogy láthassák és hallhassák a nagy bajnokot, aki szeretettel válaszolt minden kérdésre. Elmondta, hogy a gyermekkori balesete ellenére, hogyan tudott mégis a világ legjobbja lenni. Beszélt a nagy győzelmeiről és arról is, hogyan volt képes felállni a vesztes helyzetekből. Beszámolt a kőkemény edzésekről és a hitről az elvégzett munkában. Fontosnak tartotta a haza és az emberek szeretetét.

Két éve tudtuk meg, hogy komoly baj van.

Gyilkos kór támadta meg a szervezetét. Tamás méltósággal és nagy türelemmel viselte a betegségét. Mi imádkoztunk, hogy minél tovább velünk lehessen, hogy legyen ott velünk Szegeden és együtt örülhessünk a magyar érmeknek.

De ezek egyben a búcsú pillanatai is voltak.

Búcsú volt az életrajzi film. Itt volt a négyszeres olimpiai bajnok Iván Patcaichin a nagy rivális és barát. A forgatás mellett egy szép napot töltöttek együtt megidézve a régi időket.

Eljött Ulrich Eicke olimpiai és világbajnok, akivel óriási csatát vívtak Duisburgban ’79-ben. Együtt voltunk az MTK gálavacsoráján a Puskás Aréna pazar, kék színnel feldíszített VIP termében. Jó volt látni, hogy hányan ölelték meg büszkeségüket, Tamást az MTK örökös bajnokát. Tamás nem volt jól, de óriási önuralommal tartotta magát, utolsó erejével is helytállt.

Akik ott voltunk az Uránia moziban a filmbemutatón, soha nem fogjuk elfelejteni, ahogy Tamás gyengén, de a rá jellemző szálfa tartásával távozott a teremből.  A kajak –kenu család szűnni nem akaró tapssal felállva, összeszorult szívvel és könnyekkel küszködve búcsúzott tőle.

Most eljött a végső búcsú ideje. Itt állunk tisztelettel, és a szívünkben fájdalommal telve, hogy elköszönjünk Wichmann Tamástól.

Azt kívánom, hogy hallhatatlan lelked erőben térjen meg a menybe, ott evezz az égi vizeken, és Szent Jupát tolja meg kenud farát!

 

Vaskuti István

olimpiai bajnok

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének alelnöke

 

Gyász: emberség és tisztesség – eltemették Wichmann Tamást

Mély részvét mellett kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben Wichmann Tamást. A kétszeres olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kenust a ravatalnál a római katolikus szertartást követően Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Deutsch Péter, az MTK ügyvezetője és a sportág olimpiai bajnoka, Vaskuti István búcsúztatta.

A gyászszertartásra érkezőket kivetítőn Wichmann az 1971-es belgrádi vb-n tízezer méteren egyesben aratott győzelmének képkockái fogadták Knézy Jenő tolmácsolásában, majd felcsendült Louis Armstrong 1967-es örökzöld slágere, a What a wonderful world – és valóban csodálatos világ volt, Wichmann ebben az esztendőben szerezte meg élete első Eb-aranyérmét. Az elhunytat számos idősebb és fiatal kísérte utolsó útjára kenulapáttal a kezében, amelyet aztán a legendás sportoló emlékének adózva a magasba emeltek.

A január 16-i Év Sportolója Gálán a a MOB és a Magyar Sportújságíró Szövetség újdonsült életmű-díjasaként Wichmann Tamás állt a Nemzeti Színház színpadán, kezében a díjazottnak járó kerámiaalkotással. Már tudtuk, hogy nagyon beteg, mégis óriási szomorúsággal állapíthatta meg egy ország, hogy az egykor dalia testbe már belemart a halál. Az egykori kiváló sportoló megragadta az alkalmat, az olimpiára készülő valamennyi sportolónak és edzőnek kívánt kitartást, szerencsét és „olyan hazafiságot, amivel mindenkinek kell rendelkeznie”. Nem sokkal korábban, a róla bemutatott film, a Magyar lapát Uránia mozibeli bemutatóján pedig elmondta, szeretné megélni a tokiói olimpia magyar sikerereit. Ez nem adatik meg neki, nem sokkal 72. születésnapja után, február 12-én itt hagyott bennünket.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár búcsúztatójában a magyar sport egyik legszerethetőbb egyéniségeként jellemezte Wichmann Tamást, aki „nemcsak a sportolóközösségnek, hanem minden magyarnak irányt mutatott”. A vízen elért teljesítményével pedig azt bizonyította be, hogy nem létezik lehetetlen. Az államtitkár asszony ezt követően hivatkozott az életműdíj átvétele során az ünnepelt szájából elhangzottakra.

Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke egy személyes emlékét idézte fel 1979-ből, az 1980-as olimpiára készülő sportolók a Fővárosi Nagycirkuszban léptek fel, a kenus bűvészkedéssel varázsolta el a közönség soraiban az akkor nyolcéves kis srácot. Deutsch Péter, az MTK ügyvezetője kifejtette, Tamás jelentette a kék-fehéreknek a biztonságot, nemcsak a testalkatával, hanem habitusával is támaszt adott. „Az emberség és a tisztesség az ő öröksége.”

Az emlékezés virágai között felfedezhettük a nagy ellenfél, a jó barát, a betegsége miatt otthon maradó Ivan Patzaichin koszorúját is, a négyszeres olimpiai bajnok magyar és román nyelven így búcsúzott: „Nyugodjál békében! Barátod, Ivan Patzaichin”

A legmeghatóbban Vaskuti István emlékezett az elhunytra. Elmondta: „A fiatalabb generáció képviselői közül nélküle sokan nem lehettek volna azok, akik lettek.” Az 1980-as olimpián kenu kettesben Foltán Lászlóval olimpiai bajnok kenus Wichmann sportágra gyakorolt hatásáról is beszélt, majd elcsukó hangon hozzátette: „A sors nem adta meg neki az olimpiai győzelmet.” Megemlékezését így zárta: „Szent Jupát tolja meg kenud farát.”

Vaskuti a sírnál a sportág szokásai szerint egy kenulapátot tört el, majd a koporsóra helyezte – ahogyan azt Wichmann Tamás tette a 2008-ban elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György temetésén. A szertartás a Himnusz eléneklésével fejeződött be.

Wichmann Tamás a tisztelők és a magyar sport halhatatlanjainak szomorú tekintetétől kísérve átlapátolt a túlpartra. Fülünkbe csengtek Knézy Jenő a belgrádi verseny során elhangzott szavai: „Gyerünk, öreg!”

Forrás: nemzetisport.hu

Utolsó útjára kísérték Wichmann Tamást

A Farkasréti temetőben kedden utolsó útjára kísérték Wichmann Tamás kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenust, aki hosszan tartó, súlyos betegség után február 12-én hunyt el 72 éves korában.
A gyászolók között családtagjai mellett barátai, tisztelői, más sportágak képviselői, de elsősorban kajakosok és kenusok rótták le tiszteletüket az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója előtt.

A szertartás előtt a kivetítőn megjelentek legnagyobb sikereinek képsorai, a tömegben pedig többen kenulapáttal a kezükben tisztelegtek.

é Zoltán / MTI

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár búcsúbeszédében Magyarország egyik ikonikus sportolójának nevezte Wichmann Tamást, aki örökre beírta magát a hazai sporttörténelembe.

„Nemcsak a sportcsalád, hanem az egész magyar közösség nevében búcsúzunk. Wichmann Tamás bebizonyította, hogy nem létezik lehetetlen, gyermekkori balesete után nem sokan hitték volna, hogy ilyen eredményeket ér majd el” – fogalmazott az államtitkár arra utalva, hogy a versenyzőt hatéves korában elütötte egy rendőrautó, a súlyos baleset után napokig kómában feküdt, egy évig járógépet kellett használnia. Felépülése után kezdett sportolni, előbb bokszolni, majd kenuzni.


Szabó Tünde az elhunytról beszélve kiemelte: példaértékű embersége mindig megmutatkozott, önzetlenül élt. Felidézte, hogy amikor a januári Év sportolója díjátadó gálán a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és Magyar Sportújságírók Szövetsége közös életműdíját átvette és a közönség percekig állva tapsolta, ő akkor is a tokiói ötkarikás játékokra készülőkre gondolt, kitartást, erőt, szerencsét és hazafiságot kívánt utódainak.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke felidézte, hogy Wichmann Tamás négy olimpián indult, amelyeken három érmet – két ezüstöt és egy bronzot – szerzett.

„Már életében a magyar kajak-kenu legendájává vált, fair play-díjat is kapott” – mondta a MOB vezetője. Wichmann Tamás 1978-ban vehette át az UNESCO fair play-díját, mert segített felkészülni riválisának, az egykori Jugoszlávia színeiben versenyző Matija Ljubeknek, aki aztán a belgrádi világbajnokságon legyőzte őt.

 Zoltán / MTI

Kulcsár Krisztián felidézte: a már súlyos beteg sportember vágya volt, hogy szurkolhasson a Tokióban versenyzőknek, de ahogy fogalmazott, a többi régi kajakossal és kenussal nyáron már „fentről” skandálhatják, hogy Ria-Ria-Hungária.

Wichmann Tamás volt klubja, az MTK nevében Deutsch Péter ügyvezető búcsúzott. Kiemelte, hogy a legendás sportember élete végéig büszke volt MTK-s mivoltára és sokat törődött a fiatalokkal.

 

„Biztonság – ezt adta nekünk Tamás. És nem csak a testalkatával, mély hangjával, sűrű bajuszával. Ha vele voltál, azt érezted, hogy minden lehetséges. Annyi erőt adott nekünk, amely sokáig, akár örökké ki fog tartani” – fogalmazott. Hozzátette: Wichmann Tamás azt az örökséget hagyja hátra, hogy „emberség és tisztesség minden áron”.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nevében Vaskuti István, az 1980-as, moszkvai olimpia kenus bajnoka búcsúzott az elhunyttól. Felidézte, hogy Wichmann Tamás az 1960-as években üstökösként robbant be a kenusok közé, nemcsak szálfa termete, széles válla, egész megjelenése miatt volt rendkívüli, hanem a vízen mutatott teljesítménye miatt is, a mozgása látványosan elegáns volt.

„Tizennyolc évesen kezdte az éremgyűjtést és aztán 18 évig folytatta. Mi, fiatalabbak, felnéztünk rá és sokat tanultunk tőle. Nélküle nem lehettünk volna azok, akik lettünk. Nagy fájdalom, hogy a sors nem adta meg neki az olimpiai győzelmet, pedig megérdemelte volna” – mondta elcsukló hangon Vaskuti István.

Miközben felcsendült Louis Armstrong „What a wonderful world” című dala, a koporsót kenulapátok sorfala között vitték a sírhoz. Ott Vaskuti István eltört egy kenulapátot, amelyet Wichmann Tamással együtt eltemettek.

Forrás: kisalfold.hu

Az eredményeimért megbocsátották szüleimet

Székely Éva, aki 2004-ben az elsők között lett a Nemzet Sportolója, április harmadikán ünnepli 90. születésnapját. Az életrajzában a születési dátum sokáig április 4. volt, vagyis a szocializmusban a felszabadulás napja. Éppen nagykorú, 18 éves volt, amikor Magyarországon véget ért a második világháború.

Édesapja erdélyi, édesanyja felvidéki származású, de Székely már Budapesten született, és már nagyon fiatalon megtanult úszni.

1936-ban a csillaghegyi strandon Csík Ferenc olimpiai aranyának közvetítését – 100 gyorson nyert, „most bele, most bele”, úgy biztatta a riporter a hajrában - hallgatva határozta el magában, ő is bajnok lesz. Üldöztetése alatt ez a cél tartotta életben, hogy neki is szól majd egyszer a Himnusz, a legcsodálatosabb dallam.

1952-ben nyerte olimpiai aranyát, de már négy évvel korábban csúcsokat döntött. Csakhogy mellhártyagyulladást kapott, miután egy teherautó platóján tette meg az utat az áprilisi egri versenyig. Sokat hagyott ki, de felépült az londoni olimpiára, nem volt azonban olyan erőben, hogy nyerjen. Nagy csalódásként élte meg a negyedik helyet, nem is feltétlen akarta folytatni még négy évig, a következő olimpiáig.

Az 1952-es olimpia előtt ismét beteg lett, idegi alapon kapott gyomorhurutot, hányással kellett méregtelenítenie. Radikális megoldás volt, de gyorsabban nem lehetett kimosni a hurutot a gyomrából.

Helsinkiben hazai nagy riválisát, Novák Évát győzte le 200 mellen, 3 másodperc volt az előnye. (Novák a 4x100-as gyorsváltóban lett első, ő is aranyéremmel tért haza Finnországból.)

Akkor még pillangózni is lehetett karral ezen a távon, csak a következő olimpiára tiltotta meg a nemzetközi szövetség.

Épp ezért nevezték pillangókisasszonynak, mert végig bírta a teljes távot. Más nem volt képes erre.
Fanatikusan, aszkétaként edzett, kicsit emlékeztet a jelenkori Hosszú Katinkára, olyan adagokat és olyan tempóban úszott akkoriban, mint senki más. Férfiak is csak ámultak a hazai medencékben, hogy oxigénhiányos állapotban mire képes.

A címét így sem tudta megvédeni 1956-ban, mert a melbourne-i olimpia előtt a forradalom utáni bizonytalanság viselte meg, akkor már itthon kellett hagyja kislányát, a két éves Gyarmati Andreát, akinek az édesapja a vízilabdában háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső.

A pakisztáni átszálláskor haza akart térni, Karacsiban egy amerikai pilótának azt mondta, vigye őt Budapestre. Heteken át nem hallotta a kislánya hangját - gyeltek haza rapulóval, ezt üzente -, akkor nyugodott meg, amikor ő volt a telefonvonal túlsó végén. 1956-ban új technikával a második helyen végzett.

 

1960-ban a római olimpia előtt a párt választás elé állította őt és férjét, Gyarmati Dezsőt, ketten együtt nem mehetnek az olimpiára, mert attól tartottak, disszidálnak, hiszen 56 után egy évet az Egyesült Államokban töltöttek. Végül Gyarmati ment.

Ha lett volna akkoriban vegyes úszás az olimpiai programban, Székely lett volna a legnagyobb esélyes.

MIután abbahagyta, edzői diplomát szerzett a gyógyszerész mellé. Több könyvet is írt, de a legnagyobb sikert a „Sírni csak a győztesnek szabad” című érte el. Ezt a könyvet bármikor megéri újraolvasni.

Ebben írta le üldöztetését is, egyben harciasságát. Még általános iskolás, amikor egy fiú a zsidókat gúnyolta, ő pedig az udvarra hívta verekedni. Fájt neki a verés, de az is, hogy a zsidó fiúk nem álltak mellé, és nem segítettek neki.

A zsidótörvények miatt sportolni nem hagyták, munkaszolgálatos lett, Vecsésen tankcsapdákat kellett ásnia. Csontig sebes volt a lába, kutyaólban lakott novemberben, konzerves dobozból mosakodott.

Amikor terelték őket, felpattant villamosra, nem vették észre. A villamoson őt kiszúró férfinak annyit mondott, ha feljelenti, lelövik a nyilasok. A férfi nem szólt semmit, csak hogy vegye le a kabátjáról a sárga csillagot. Ha nem így tesz, lehet, hogy ő is Bergen Belsenben, a koncentrációs táborban végzi, ahogy sokan mások sorstársai közül.

Meglépett azonban, ezt súgta az életösztöne. Utána már mások súgták neki, hogy a Benczúr utcába menjen, ott van egy védett ház, ott nem eshet bántódása. Ott is edzett, lépcsőzött fel és le, azt hitték, megtébolyodott, holott csak karban szerette volna tartani kondiját, így erősítette a lábait. Az olimpiai győzelem lebegett akkor is a szeme előtt.

 

Ahogy elmúlt a háború, és edzője, Sárosi Imre (becenevén Mesti) hazatért a munkaszolgálatból, újra munkához láttak a Ferencvárosban, és számtalan rekordot - köztük 6 világcsúcsot - állítottak fel. Székely olyan megszállottan edzett, hogy Sárosi nem hitt a szemének, noha előtte megjósolta, hogy olimpiai bajnok lesz belőle.

1948-ban a kommunista hatalomátvétellel arisztokrata származása miatt ismét meghurcolhatták volna, de ekkor már a sport megmentette.

„Az eredményeimért megbocsátották szüleimet” – írta életrajzi könyvében, és ennél érzékletesebben talán összefoglalni sem lehetett volna a kor viszonyait.

„Amíg hoztam az eredményeket, nem esett szó a származásomról. Ha kellett, erre fel is hívták a figyelmemet. Hiába élveztem kiváltságokat, a szüleimet megbélyegezték. Csengőfrászban szenvedtek” – emlékezett vissza.

Székely nem részletezte, de nyilván arra utalt, hogy családtagjai féltek a csengetéstől, mert az államvédelem bármikor értük mehetett volna. Sokakat kitelepítettek a vagyonosak közül.

Az edzőtáborozást egyébként fanatizmusa ellenére nem szerette, egyszer el is mondta az egyik kommunista vezetőnek, mire az volt a válasz, vagy megy az edzőtáborba, vagy máshová viszik el. Ezért inkább beadta a derekát.

„Az olimpiai bajnokág belső biztonságot jelentett csalódások, pletykák, rosszindulat, irigység ellen. Amikor az ember úgy érzi, hogy kirántják a lába alól a talajt, akkor tud kapaszkodni valamibe: ő volt a legjobb valaha a világon. Erőt meríthet abból, hogy ezt soha senki nem veheti el tőle.

Sok mindent elvettek az emberektől, rangot, címet, vagyont. Milliókat aláztak meg méltóságukban. Ebben a változó világban az olimpiai arany olyan, mint egy állócsillag a világmindenségben” – ezek a gondolatok szintén a könyvében szerepelnek.

Az olimpiai arany hamarosan egy másik aspektusban jött elő a könyvben. A lánya ugyanis úszni szeretett volna, és ő lett az edzője. Andrea eleinte nem volt olyan alázatos, mint ő, de egyik nap azzal állt elő, hogy komolyan szeretné venni. Beszélgettek, Andrea megígérte, hogy addig csinálja, amíg az örömét leli benne. Keményen edzett, két olimpiára is kijutott.

„Szegény gyerek, az anyja hajszolja, mert a saját becsvágyát akarja kiélni”

– ilyen megjegyzéseket hallott a medence széléről, de nem foglalkoztatta.

Aztán olyan kérdéseket tett fel a könyvben, ami mindenkor időszerű, ha valakinek élsportoló válik a gyerekéből.

„A sport fegyelemre, becsületes munkára, önmegtartatásra nevel. De ki tudja, mit torzít el az emberben? Mit tettem a gyerekemmel, ami jóvátehetetlen, ami egész további életét negatívan befolyásolja? Mit vettem el a gyerekkorából, és mit adtam cserébe?”

Gyarmati Andrea 14 évesen ötödik lett az 1968-as olimpián, az a helyezés óriási eredmény volt, nem utolsósorban a magyar úszók legjobb pozíciója is.

Székely új módszereket vezetett be a hazai edzéselméletbe, miután külföldi tanulmányútjain azt tapasztalta, hogy itthon lemaradtunk. Turóczy Judit volt az első tanítványa, de később féltékeny lett a lányára, és elváltak. Nagyon sajnálta, mert Turóczyban látta a 68-as olimpia aranyérmesét, de végül csak nyolcadik lett 100 gyorson.

A lányán "kísérletezett", egyszer a hatos buszon jutott eszébe, mit lehet tenni oxigénhiányos állapotban, hogyan lehet fejlődni. Ezért 25 métereket úszott a lánya levegővétel nélkül.

Meggyőződése volt, ha az utolsó métereken nem vesz levegőt, azzal nyerhet. Hogy a gondolatmenet nem volt helytelen, arra példa: Cseh László a 2015-ös aranyérménél azt láthattuk 200 pillangón, nem emelte ki a fejét a vízből az utolsó három tempónál.

 

Az 1972-es olimpián Gyarmati Andrea világrekordot úszott az előfutamban, a döntőben azonban még ketten úsztak a régi csúcson belül, és végül harmadik lett 100 pillangón. Rosszul rajtolt, ezért nem lehetett esélye, hiszen ötödiknek fordult, és akárhogy is bírta a végét, a japán és az amerikai ellenfelét már nem tudta utolérni.

Félelmetes mondatokat írt erről az olimpiáról Székely.

„Nem történt semmi tragikus, ez sport, ez játék. Így fogd fel, örülj az életnek, az egészségnek. Az életemet adtam volna, megváltsam Andreát ettől a csalódástól.

A gratuláció beillett részvétnyilvánításnak. A saját olimpiai aranyammal nem vehettem meg a lányom boldogságát.”

Egy nap múlva 100 háton ezüstérmes lett, majd egy nap múlva jött a müncheni terrortámadás.

Aztán már itthon, az egyik edzésen azt mondta a lánya, már nem esik jól neki az úszás, ő pedig pontosan tudta mit jelent ez, nem akarta rábeszélni a folytatásra, abbahagyta.

Székely unokája, Hesz Máté - neki az édesapja Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakos -, éppen vele játszott, amikor észrevette, hogy valami nem stimmel a látásával. Később kiderült, megsérült a retinája.

Szemműtétjéről is megrázó őszinteségéről írt a könyvében, és miután hazatért az NSZK-ból, akkor hangzik el a híres mondat: sírni csak a győztesnek szabad, neki pedig a sikeres műtét után folytak a könnyei.

 

1976-ban beválasztották az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben az úszás halhatatlanjai közé. 1994-től a magyarországi Halhatatlanok Klubjának tagja.

2007-ben a példaértékű sportolói és edzői életpálya elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2011-ben Prima-díjat kapott. 2014-ben beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, a Magyar Úszó Szövetség, az FTC és a BVSC örökös bajnoka.

Forrás: index.hu

.

Ivan Patzaichin: Úgy beszéltek Wichmann Tamásról, mint egy félistenről. És tényleg olyan volt

Két hatalmas bajnok, két remek ember, két igazi barát: talán ezekkel a hívószavakkal lehetne „eladni” Wichmann Tamás és Ivan Patzaichin kivételes kapcsolatának történetét. A főhősök egyike most magára maradt, de a filmnek még nincs vége. A sporttörténelem egyik legdíjazottabb személyiségével, Vanjusával, azaz Ivan Patzaichinnal idéztük fel egy megismételhetetlen kor emlékeit.

Kólával issza a bort, és rengeteget dohányzik. Haját lófarokban hordja, akár egy sokadik fiatalságát élő rocksztár, ami egy hetvenedik évén túl lévő férfinál azért elég kockázatos vállalás. Ivan Patzaichin azonban kivételes gének hordozója lehet, amit nem csak tizenhat éves, egészen különleges kenus sportpályafutás igazol – 1968 és 1984 között csupán az 1976-os olimpiai esztendőben nem állhatott világverseny dobogójára –, hanem mai, erőt és időtlen energiát sugárzó kiállása is. Esetében négy olimpiai arany- és három ezüstérem, 22 világbajnoki cím és egy Európa-bajnoki győzelem – azért csak egy, mert 1969 után 28 esztendőn át nem rendeztek kontinensbajnokságot – tesz indokolttá mindenféle felsőfokot. Neve és személye azonban Wichmann Tamás február 12-i halála után vált újra sűrűn idézetté, a nagy ellenféltől és baráttól búcsúzó egyik mondata szinte aranymondásgyanús: „Általad nemcsak jobb sportoló lettem, hanem bölcsebb ember is.”

CSODAAUTÓ NYOMÁBAN, TANMESE LEWÉVEL

Wichmann Tamásról egyelőre csak könnyeivel küszködve képes szólni, és beszélgetésünk végén a lelkemre köti, hogy mindenképpen szóljak, ha kijelölik a temetés napját (március 3., 14.15 óra, Farkasréti temető, Makovecz-ravatalozó – a szerk.), bár biztosan hivatalosan is értesítik, teszi hozzá. Amikor legendás barátságuk „magyarázatáról” kérdezem, párhuzamos példával hozakodik elő.

„Nemcsak vele voltam jó viszonyban, hanem például Detlef Lewével is – mondja Ivan Patzaichin. – A müncheni olimpián szerzett egyéni aranyért, majd a páros ezüstjéért 1750 márkás prémiumot kaptam ott helyben, és elhatároztam, hogy autót vásárolok belőle. Akkoriban mifelénk az a hír tartotta magát, hogy arrafelé 300-400 márkáért már jó kocsit lehet venni. Megkérdeztem Detlefet, segítene-e a keresgélésben, aztán három napon át együtt jártuk München és a környező települések utcáit, autópiacait, de eredménytelenül. Fogalmam sem volt, milyen autót keresek, és nem is találtam meg. Mivel olimpiai bajnokként a hivatalos delegáció tagja voltam, indulnom kellett haza, ezért aztán amikor Lewe felajánlotta, hogy ha nála hagyom a pénzt, keres nekem megfelelő autót, egy pillanatig sem tépelődtem: az 50 márkás napidíjammal kiegészített összeget odaadtam. A csapattársaim finoman szólva lehülyéztek, búcsút inthetek a pénznek, ijesztgettek. Nekem azonban ez a veszély meg sem fordult a fejemben, azzal vágtam ki magam előttük, hogy akire Németország zászlóját bízzák egy olimpián, nem lehet tolvaj. Szűk két hét múltán hívott is Lewe, hogy fordulhatok vissza az autóért. Újdonsült olimpiai hős voltam, kiengedtek – persze nem egymagamban… –, s amikor odaértem, leesett az állam. Egy gyönyörű, ezüstszínű Ford Coupé várt piros bőrülésekkel, amire biztosan nem futotta az általam hagyott pénzből, de Detlef sohasem volt hajlandó elárulni, mennyiért vette. Nem is fogadott el soha egyetlen márkát sem pluszban. Én mindenesetre évekig Bukarest egyik legmenőbb autójával furikáztam.”

Wichmann-nal persze egészen más volt, siet hozzátenni. Amikor alig egy évvel a Duna-deltából való felbukkanása után máris a mexikói olimpiára készülhetett, a román válogatott régebbi tagjai már úgy beszéltek Tamásról, mint egy félistenről. „És tényleg olyan volt. De legalábbis mint egy filmsztár. Magas, jó kiállású, folyamatosan egy dalt dúdolt a bajsza alatt, minden jó nő láttán villant a szeme, miközben bennünket, újoncokat úgy kezelt, mint egy idősebb testvér. Pedig ő már Európa-bajnok volt, egy évvel korábban Duisburgban mindkét számban dobogóra állhatott. Akkora tekintélye volt a sportágban, hogy itthon soha senki nem tette szóvá, mire fel ez a nagy barátkozás. Engem meg általa egy idő után a teljes magyar válogatott egyfajta kedvencként kezelt, pedig alig tudtam megtanulni néhány magyar szót. És máig sem tudom például, miért szólítottak Doktornak.”

NÁDRENGETEG SUHANCA ÉS A TEKINTÉLYES SZTÁR

A jelentős mértékben lipovánok – vallási okból menekült óhitű oroszok leszármazottai – által lakott Duna-delta leghíresebb szülöttje, Ivan Patzaichin valóban a mexikói olimpia alkalmából szembesült azzal, hogy a delta kapujának számító Tulcea városán túl is van élet. Illetve előtte Bukarestben azért már megfordult nagyvárosban. Történt, hogy 1966 őszén hazalátogatott Serghei Covaliov és Vicol Calabiciov, a friss világbajnok kenuspáros ugyancsak a Mila 23 nevű faluból elszármazott tagjai. Vanjusa, ahogy a nagyszülők becézték Ivant, a falu egyetlen, a kultúrházban beüzemelt tévéjének képernyőjére ragadva szurkolt nekik, s amikor győztesként értek célba a kelet-berlini pályán, tudta: ő is azt akarja csinálni. Ha nekik sikerült, neki is fog. És amikor a nagyfiúk otthon voltak, nem szállt le róluk, amíg meg nem ígérték, hogy magukkal viszik. Alig olvadt el a jég, a nem egészen tizenhét éves Ivan Patzaichint 1967 tavasza már a snagovi tavon találta. Úgy búcsúzott az őt alig-alig elengedő családtagoktól, hogy nem egyszerűen sportolni megy, hanem bajnok akar lenni.

Pedig már volt némi veszítenivalója, hiszen élmunkás halász édesapja mellett segédhalászként 2050 lejes, abban az időben cseppet sem elhanyagolható fizetéssel rendelkező, önfenntartó fiatalember volt. Nem beszélve arról, hogy kezdetben leginkább azzal volt elfoglalva, hogy visszamásszon a kenuba. Csúfolták is rendesen: „Hozzatok egy magnót, ez nem evez, ez táncol…” Elviselte, ahogy azt is, hogy kezdetben kétszer is kizárták. Előbb verseny közben akaszkodott össze az egyik ellenféllel, aki evezővel próbálta visszahúzni a hajóját. A második affér kissé „sportszerűbben” hangzik: élete első nemzetközi fellépésén pályaelhagyásért kellett bűnhődnie, bár az ítélet jogosságát azóta is megkérdőjelezi.

Ez a deltai nádrengetegből alig előkerülő suhanc találkozott Wichmann Tamással. Elsősorban a tekintélyt sugárzó sztár ragadta meg, akinek volt szeme és lelke észrevenni a rajongó, ugyanakkor potenciális riválist jelentő újoncot. „A későbbiekben sohasem ért véget úgy verseny, hogy a befutót követően ne öleljük meg egymást, és ha lehetett, ne beszéljük meg gyorsan, milyen is volt a futam. Sokszor együtt ültünk a parton, néztük a többieket, és közben meséltünk egymásnak.” Hogy miként talál egymásra ennyire egy városi fiú és egy deltai halászivadék? „Nekem a Tamásban rejtező őserő volt valamiképpen ismerős, a lipovánjaim között találkoztam néhány hasonlóval. De az eltökéltsége, az őszintesége, a kedvessége ugyanúgy vonzott. Ő is szívesen hallgatta gyermekkorom történeteit, és amikor később eljött velem a deltába, több helyszínt látva is rákérdezett: itt történt az a bizonyos eset?”

BÉNÍTÓ LELKI BLOKKTÓL AZ UTOLSÓ ÉRINTÉSIG

Természetesen Wichmann szomorúan emlékezetes moszkvai olimpiája is szóba kerül. Ivan azt mondja, első látásra maga sem értette a történteket, aztán saját első olimpiája jutott eszébe. A mexikóvárosi Xochimilco-tavon száz méterrel a cél előtt fölényesen vezetett, és olyannyira hihetetlennek tűnt az egész, hogy tizennyolc évének minden tapasztalatlanságával hirtelen hátrafordult, megbizonyosodni a dolgok állása felől. És akkor begörcsölt a dereka. Többé egyetlen merítést sem volt képes végrehajtani, csak arra tudott koncentrálni, nehogy felboruljon. Így csorgott be végül a hajója az olimpiai döntő hetedik helyén. Ölben emelték ki a kenuból, és vitték azonnal a gyúrószobába, ahol annyira helyrehozták, hogy az egy órával később a kettes hajóban már győztesként siklottak be Covaliovval – éppen Wichmann Tamás és Petrikovics Gyula párosát megelőzve.

Még „csereszabatosabb” emlékként tudta felidézni a nyolc évvel később történteket. Montrealba a szakág egyik klasszisaként, önbizalomtól duzzadva, mindent megnyerni akarva utazott. Királyfi leszek vagy koldus, búcsúzott a feleségétől. Pályafutása egyetlen olyan világversenye következett, amelyen dobogóra sem állhatott. „Egyes ezer méteren a szovjet versenyző mögött haladva adott pillanatban úgy éreztem, nem tudom megverni. Feladtam. Nem teljesen, célba értem, de már nem érdekelt az egész. A végén azonban kis híján megütött a guta, amikor azt láttam, a szovjet sem került dobogóra, sőt a lengyel is megelőzte. Montreal után abba akartam hagyni az egészet, fél éven át nem ültem hajóba, szerencsére azonban hagytam magam meggyőzni, és nyolc éven át már nem kaptam ki senkitől. Aztán a Los Angeles-i győzelmem után éreztem: most kell letenni a lapátot.”

A helyzet megtapasztalt tragikuma hasított belé, amikor látta Tamást feladni a versenyt Moszkvában. „Rettenetesen sajnáltam, hiszen annyira jó volt abban az évben. Két hónappal az olimpia előtt saját pályámon, Snagovban vert rám több mint négy másodpercet, el is könyveltem, az olimpián nem indulok egyesben, Tamást úgysem tudja megverni senki. Elmenekültem hát előle a két párosszámba. Így lett olimpiai bajnok egyéniben a bolgár Ljubomir Ljubenov… Természetesen utólag többször beszéltünk az esetről, a lelki blokkról, amely akkor megbénította Tamást, de egy ilyen titkot igazából csak eltemetni lehet, mintsem megfejteni.”

A Dinamo-sportolóként brigádtábornoki rangban lévő Patzaichin egy ideig edzősködött, a válogatott vezetőedzője is volt, tíz esztendeje aztán elköszönt a közegtől. Azt mondja, egyre szűkült a lehetőség, mind kevesebb fiatalból lehetett meríteni. „Ma a deltában a fiatalok nem az evezésben versenyeznek, hanem abban, kinek van erősebb motorral felszerelt csónakja. Aki evez, baleknak számít.” Otthagyta hát a versenysportot.

Főleg, hogy egyre inkább más kezdte érdekelni, leginkább a saját vérei, a lipovánok sorsa. A Patzaichin Egyesület ma a deltaiak életkörülményeinek javítását célozza, a ténylegesen természetvédő turizmus anyagi és tudati körülményeinek megteremtését. Nem könnyű, hiszen a Duna-delta is az azonnali haszonérzés, a vadkapitalizmus eszközévé vált, Ivannak még saját unokatestvérével is összetűzött, aki ügyfeleinek elrablásával vádolta meg a legendás sportembert. De Patzaichin életében mindössze egyszer fordult elő, hogy feladott valamit.

Hetvenedik születésnapja – 2019. november 26. – örökre emlékezetes marad. Nem a kerek évforduló miatt, hiszen mi az a hetven év, közbeeső állomás az ember életében. A tiszteletére tartott ünnepségen találkozott utoljára Wichmann Tamással, aki betegen is fontosnak tartotta, hogy jelen legyen barátja köszöntésén. Kettejük közös programjait egy ideje a Balassi Intézet–Bukaresti Magyar Intézet menedzseli, s bár Ivan tudta, hogy Tamás súlyos betegséggel küzd, csak utólag értesült arról, hogy búcsúzni érkezett. „Ott álltunk a színpadon, Tamás énekelte a What a Wonderful Day című dalt, és közben többször is megsimogatta a fejemet, a homlokomat. Már tudom, mit jelentett a simogatás: az utolsó érintést. Ne tekintsék egy öregember érzelgősségének, de azt hiszem, életem végéig érezni fogom azt a hatalmas tenyeret a homlokomon.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. február 22-i lapszámában jelent meg.)

Forrás: nemzetisport.hu